- Életem szülinapi ajándéka -

 Veronát már jó ideje mondogattam mindenkinek, aki csak szerencsétlenségére meghallgatott... . Folyamatosan azt meséltem, hogy hát milyen menőség már: egyszer az életben ülni a veronai arénában, az olasz csillagos ég alatt, egy szál kombinéban, és hallgatni az operát.

Hogy konkrétan melyik operát - arról mondjuk nem volt konkrét elképzelésem. Nem is gondoltam rá, hogy melyik darabot szeretném látni vagy hallani, csak azt tudtam, hogy az élményt akarom. A hangulatot. A helyszínt. A nyári estét. A csillagokat. És persze a kombinémat is.

Így amikor Zsül egyszer csak rákérdezett: „Na, akkor menjünk?”, nagyjából gondolkodás nélkül következett a sikítás, majd a tökéletes veronai estéhez illő kombinéruha felkutatása. Mert hát egy ilyen alkalomhoz azért nem lehet csak úgy felkapni bármit.

Pedig volt bökkenő: már többször megfogadtuk, hogy a legnagyobb nyári melegben nem indulunk sehova. Pedig már előre lehetett tudni, hogy brutális hőség várható, +5-6 fokkal több, mint itt. És az utóbbi időben valahogy különösen nem voltam jó barátságban a meleggel.

De hát Verona hívott. Az aréna csábított. Az a bizonyos olasz nyári estétől már aludni sem tudtam... 

Úgyhogy mentünk.

Caffè perfetto, rossetto inciso, uscita sbagliata

Felhős vasárnap Rómában: a kövek szürkébbek, az utcák tágasabbak; amikor a nap hiánya kalandra csábít: Róma második legjobb kávéja után most Róma legtökéletesebb kávéjának felderítésére: ez a  Pantheonnál a Tazza d’Oro.

A kávé sűrű volt, nagyon petit, nagyon komoly, minden kortya azt súgta: figyelj. És tényleg sikerült ott lenni: nem a múltban, nem a következő napokon, nem másol: egy csészével Rómában, Pantheoni kilátással.  

Aztán jött a rúzs.

Hagytuk, hogy Róma vezessen: a Valentino-maszk bukkant fel az úton. Egy hatalmas maszk, tükrökből és egy világoskék, tapadós, átlátszó kezeslábasba bújt művésznővel, aki rendületlenül pózolt minden elképzelhető szögből. Sokáig nem hagytam Zsülnek élvezni a műsort, mert megláttam a Via Corson a KIKO felíratot és ezzel a lendülettel a nap sorsa megpecsételődött: lehetett gravíroztatni :).

A KIKO Milano üzlete az, ahol mindig sokan vannak, szép hosszú, kanyargós a sor, de abból  még nem következtettem semmire. Ráadásul Zsül, amikor látta, hogy felszabadul a hely, szólt is, hogy most menjek gyorsan ... A sorban állva lehett látni, hogy nem direktbe megy a sor a gravírozáshoz és van, aki 6-7 rúzst is gravíroztat egyszerre ... Így esett, hogy két vagy három órát álltam sorban egy gravírozásért. Ennyi idő alatt az ember sok mindenre rájön. Például arra, hogy milyen nehéz türelmesnek lenni, ha várnak rád, és ha azt hiszi, hogy egy rúzs majd jelentést ad valaminek. A felírat végül felkerült, a hátoldalra a Colosseo és akkor komolyan elhittem, Zsül nagy bánatára (mert ő is várt velem annyit), hogy ez egy jó döntés volt. 

Hétfőn már határozottabb terveink voltak. .....