Lehet mobilis az az ember, aki minimum 40 évnyi felgyülemlett múltbéli anyagot hordoz a puttonyában?
és:
Hontalan csak az lehet, akinek nem maradt semmije a múltjából?
Mi lesz azokkal az évek során hozzánk ragadt vackokkal, amik - ráadásul - bontatlanul megmaradnak? Előbb - utóbb meg kell szabadulni tőlük, nekiesni, mindent kidobálni: mert sosem maradhat minden ugyanúgy. Lehet, hogy az a legjobb, ha elvesznek. Az, hogy saját magunk szabadulunk meg tőlük, több arcizmot igényel :)
Milyen fura, hogy minden változik, csak a megmaradt dolgaink nem. Ezért lehet az, hogy időnként még engem is meglep, mennyi kacatot tudtam összegyűjteni :) Persze sosem gondolkodtam azon, hogy miért tartottam meg ennyi mindent, egyszerűen megmaradtak: túlélték az el- és a visszaköltözéseket, a teljes magánéleti összeomlásokat, az új emberek rendrakásait ...
Tegnap elhatároztam, hogy itt lesz a vége: ha már eddig haladtam a korral úgy, hogy a változásokról sosem vettem tudomást, most talán itt az ideje eltüntetni a nyomokat onnan, ahol már sok vagyok.
Tegnap beletört a bicskám : semmi nem látszik abból, hogy elkezdtem a kipakolást :)
De - gondolom - ahogy szépen lassan eltűnt mellőlem mindenki, aki csak úgy ki-bejárkált az életembe, úgy majdcsak sikerül előbb-utóbb azokat a dolgokat is bedarálni a múltba, amikkel ők tömték tele a puttonyomat :)
Hátha a mobilitás függvénye a könnyebb bőrönd? Ha már azzal, hogy hol az otthonom - nem tudok mit kezdeni...
"Miután eltűntem, elkezdtem megszabadulni azon részeimtől, amikre többé nem volt szükségem. A vágyaimtól, hiedelmeimtől, ambícióimtól, kételyeimtől. Ember létem minden nyoma eltűnt. Mikor megkezdtem utamat, rájöttem, hogy kevés poggyásszal könnyebb az utazás. Tulajdonképpen egyetlen dolgot tartottam meg csupán: az emlékeimet."
.
..
és:
Hontalan csak az lehet, akinek nem maradt semmije a múltjából?
Mi lesz azokkal az évek során hozzánk ragadt vackokkal, amik - ráadásul - bontatlanul megmaradnak? Előbb - utóbb meg kell szabadulni tőlük, nekiesni, mindent kidobálni: mert sosem maradhat minden ugyanúgy. Lehet, hogy az a legjobb, ha elvesznek. Az, hogy saját magunk szabadulunk meg tőlük, több arcizmot igényel :)
Milyen fura, hogy minden változik, csak a megmaradt dolgaink nem. Ezért lehet az, hogy időnként még engem is meglep, mennyi kacatot tudtam összegyűjteni :) Persze sosem gondolkodtam azon, hogy miért tartottam meg ennyi mindent, egyszerűen megmaradtak: túlélték az el- és a visszaköltözéseket, a teljes magánéleti összeomlásokat, az új emberek rendrakásait ...
Tegnap elhatároztam, hogy itt lesz a vége: ha már eddig haladtam a korral úgy, hogy a változásokról sosem vettem tudomást, most talán itt az ideje eltüntetni a nyomokat onnan, ahol már sok vagyok.
Tegnap beletört a bicskám : semmi nem látszik abból, hogy elkezdtem a kipakolást :)
De - gondolom - ahogy szépen lassan eltűnt mellőlem mindenki, aki csak úgy ki-bejárkált az életembe, úgy majdcsak sikerül előbb-utóbb azokat a dolgokat is bedarálni a múltba, amikkel ők tömték tele a puttonyomat :)
Hátha a mobilitás függvénye a könnyebb bőrönd? Ha már azzal, hogy hol az otthonom - nem tudok mit kezdeni...
"Miután eltűntem, elkezdtem megszabadulni azon részeimtől, amikre többé nem volt szükségem. A vágyaimtól, hiedelmeimtől, ambícióimtól, kételyeimtől. Ember létem minden nyoma eltűnt. Mikor megkezdtem utamat, rájöttem, hogy kevés poggyásszal könnyebb az utazás. Tulajdonképpen egyetlen dolgot tartottam meg csupán: az emlékeimet."
.
..
