Békés Pál: Bélyeggyűjtemény
Paulus
Paulus tábornokot, a Sztálingrádnál odaveszett német hadsereg parancsnokát egy porrá lőtt nagyáruház pincéjében fogta el egy fiatal hadnagy, bizonyos Baljutyin.
Baljutyint kitüntették, aztán menetelt tovább Berlin felé, míg fogságba esett Poroszországban. Egy lágerban várta felszabadító bajtársait. Azok végül meg is érkeztek és nyomban bevagonírozták Szibéria felé, mondván: csak azért élhette túl a fogságot, mert árulóvá lett.
Tíz év múlva Friedrich Paulus, a Szovjet-Német Baráti Társaság alelnöke kerülő utakon üzenetet kapott egy észak-szibériai bányavárosból. A tintaceruzával telefirkált irkalapon bizonyos Baljutyin könyörgött: tegyen valamit kiszabadításáért. Emlékeztette sztálingrádi találkozásukra.
Paulus érdeklődött az illetékes szerveknél.
Azt a választ kapta: Baljutyin nevű fogoly a Szovjetúnióban nem él.
Paulus elhitte.
A lapos szikla a tengeren Skóciától északra: Orkney.
Sokan harcoltak érte, ki tudja miért. Csak követ termett. Aztán elunták - annyira nem kellett senkinek, hogy független lett. Pogány lakóit Magnus, az ír vándorszerzetes térítette meg. Rózsával ábrázolják, ki tudja miért.
Orkney szigetén azelőtt sosem élt meg a rózsa.
A főváros főtéren tömzsi templom, a Szent Magnus, mögötte üvegház. Hajnalonta a kertész kiültet tíz tő rózsát a főtérre. Vöröslenek egész nap, éjjel feketére fagyasztja őket az északi szél. Hajnalban a kertész kiássa a megfagyottakat és tíz friss tövet hoz az üvegházból.
Vörösen ragyognak Orkney rózsái egész évben, ha esik, ha fúj. És mindig esik és mindig fúj.
Tövis
A közép -afrikai Burkina Faso vidékén, a gyarmatosítás előtt szabad szellemiség uralkodott. Ha egy lánynak két kérője akadt, nem a szülők alkudoztak, mint Afrika más népeinél, hanem ő maga dönthetett.
Nem kis dolog ez.
A leány letépett gy szál rózsát, háta mögé rejtette a kezét, egyikben a szár, a másikban a virág. A kérők választhattak: jobb vagy bal?
Azután - annak jeléül, hogy fejet hajtanak sorsuk előtt - ki mit nyert, megette.
Akinek a virág jutott, illatos lett a szája. Akinek a szár, kínhalált szenvedett a torkán akadó tövisektől. A vesztes temetése volt a lakodalom fénypontja.
Születhettünk volna Burkina Fasoba is.
Csak ha úgy alakul
1978-ban még gőzösök jártak Rhodoszra. Az éjszakai járat orrán-tatján az állt méteres betűkkel: HOMÉROSZ. Indultunk éppen, a lenyugvó nap szembetűzött, a mindenhonnan összeverődött hátizsákosok az éjszakára készültek a kémények tövében.
Időtlen béke a sós szélben; füstarany ég, borszínű tenger. A szőke holland rámnevetett.
- Amszterdam - mondta bemutatkozás heyett.
- Budapest - válaszoltam.
- Ó, Budapest! - És csámpás kiejtéssel, derűsen sorolta: - Petőfi híd, Szabadság híd, Erzsébet híd...
- Ez igen!
- Csak térképről tudom; Széchenyi híd, Margithíd, Árpád híd.. aztán a vasúti híd - baaammmmmm!
- Baaammmm?!?
- Százszor megcsináltam a szimulátoron! NATO 4. bombázóhadosztály.
Néztük a borszínű tengert.
A holland nyugtatóan karomra tette a kezét.
- De csak ha úgy alakul.
***
Italo Calvino: Láthatatlan városok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése