A homokot látom, az utolsó domb és a tenger között - a tengert - a délután csípős levegőjében, az északi tengerről fújó hideg szélben.
A tengerparton. A tengernél.
Maga a megtestesült tökéletesség - az Isteni szem képmása - egy olyan világ, amely telik és múlik, a víz és a föld néma jelenléte, egy tökéletesen kész és pontos dolog, mint az igazság - ó, az igazság -, amiben megjelenik az ember, aki gúnyolódik e paradicsom működésén és jön vele az embertelenség, amely elegendő, hogy egymaga elárulja az igazságot; valami a semmiből, a homokba ültetve mélyen, észrevétlen repedéssel felszínen, apró törés a magányos tengerparton.
Egy fekete pont dereng fel a távolban a semmiben, egy férfialak és egy festőállvány. Az állvány vékony szálakkal van rögzítve 4 sziklához a homokban. Észrevehetetlenül hintázik a szélben, amely folyamatosan csak fúj északról.
A férfi magas csizmát és nagy horgász ruhát visel. Csak áll, szemben a tengerrel, vékony ecsetet pörget az ujjai között. Az állvány mellett, a vásznon.
Egy őrszem - ezt érteni kell - áll a világ ezen részén, tökéletes csendben, egy kis rés, ami időnként felbukkan a panorámában.
Mindig ez történik, egy kis fény a pihenő embernek, aztán jön a fájó pillanat, amikor igazsággá válik és azonnal visszatér a várakozás, a kérdés, ahogy érzi az ember a végtelen hatalmat, ami egyszerre vad és derűs; egy aprócska ajtó, amin keresztülárad a folyó, és egy végtelen csattanás, egy meghökkentő rés, végtelen gyalogút, mely ugyan nem vezet megvilágosodás felé, de minden olyan lesz, mint a lila kabátba burkolt nő léptei: lassan beleolvadva a strand képébe, a tengerparton sodródva, jobbra- balra haladva, elveszítve a tökéletes képét a távolsággal, ami elválasztja az állványos embertől, aztán eléri őt, de mellette sem áll meg, csak némán nézi.
A férfi még csak utána sem fordul. Továbbra is a tengert nézi. Csendben. Időről időre az ecsetet rézcsészébe mártja, majd fest a vászonra könnyű mozdulatokkal. Az ecset sörtéje elhagyja vizes árnyékát, a szél szinte azonnal felszárítja és visszaadja a fényét. Víz. A víz csak a rézcsészében van, a vásznon semmi. Semmi nem látszik.
Az északi szél csak fúj és a lila köpeny a nő testére tapad.
- Plasson, nap múlik nap után és itt talállak. Minek hozol magaddal színeket, ha nincs bátorságod használni őket?
Úgy tűnik ez felébresztette a férfit. Megfordult, hogy megnézze a nő arcát. Hallgatta ahogyan a nő beszél, de nem válaszolt.
- Kérem, ne mozogjon. - mondta.
Az ecsetet lassan a nő arcához közelítette, egy pillanatig habozott, majd az ajkához támasztotta és lassan végighúzza az egyik sarkától a másikig. Az ecset sörtéi kárminvörös színben játszanak. Ránézett az ecsetre, vízbe merítette, majd visszafordult a tenger felé.
Az asszony érzi az ajkán a tengervíz sós ízét, amelyről azonnal eszébe villan, hogy ez az ember a tengert a tenger vizével festi- és ez egy olyan gondolat, amitől azonnal rettegni kezd.
Az idő csak múlt, hosszú idő telt el, a szél átfújt a vásznon, megszárítva a rózsaszín színt és ismét meztelen fehérségében látsszon.
Órákat tudott eltölteni így, nézve a tengert, az eget, de semmi színt nem talált. Semmi olyant, amit látni lehetne.
Aztán ahogy jött a sötétség, jött vele a dagály is. Kicsit korábban is, mint ahogy teljesen besötétedett volna. A víz lassan körülöleli az embert és az állványt, ha ott maradnak a víz magával ragadja őket, de rendíthetetlenek, mint egy miniatűr sziget, vagy egy kétfejű roncs.
Az ember: Plasson, a festő.
És minden este beköszöntével jön egy hajó, napnyugta előtt, amikor a víz már a szívéig ér. Ez az, amit a férfi szeretne. De ekkor a só már a bárkát nyaldossa, elönti az állványt, meg mindent, és már vissza is értek a házhoz.
Az őrszem elmegy. Megtette kötelességét. Megmenekültek a veszélytől.
A naplemente eltűnik, vele eltűnik minden ami szent. De a kisember és az ecsetei megmenekültek.
A hajóval eltűnik a fény, nincs több idő. A sötét mindent leállít.
Nincs semmi, ami a sötétben igaz lehet.
1 héttel a Spar maraton 30 km-e után lefutottam az első 37 km-emet :)
Aztán Zsül arra gondolt, hogy nézzük meg a Dunát, ha már ilyen közel vagyunk és ez volt a legjobb része a futásnak :).
