2011. július 31., vasárnap

- rákszűrés -

Az ötlet persze nem az enyém (ugye Zsül? :)), de sikerült elmenni a háziorvoshoz azzal, hogy előrelátó lakáshiteles révén (és mert ugye egy valamirevaló lakáshitel min. 25évig tart) szeretnék rákszűrést, hogy el tudjam képzelni milyenek az esélyeim.
Az asszisztens néni kicsit megnyugtatott, hogy ha meg bajom lesz, akkor meg már nem mindegy? :), de kitartottam.
Kiderült, hogy van ugye a tüdőszűrés, a nőgyógyászati szűrés, a laborvizsgálatok- első nekifutásra.
A laborvizsgálat tökéletesre sikerült (még a tömeg sem nyöszörgött nagyon, hogy soron kívül bementem, és mert sikerült mindenre figyelni, a vérvétel is pittyputty meglett (ahhoz képest, h Mohácson meg - még laborosként - mennyit rinyáltam miatta :)). 
Jött a tüdőszűrés. Azt le sem írtam, hogy irtó korán kellett kelni (visszanézve el sem hiszem, hogy sikerült), így történhetett, hogy én voltam az első és az egyetlen várakozó az időközben beérkező asszisztens előtt. Jól indult ez a szűréses dolog. :)
Megegyeztünk, hogy mint vérbeli eü. dolgozó nőgyógyászból is jár nekem a legjobb és akkor péntek. Csütörtökön valahogy a szkájp is vackolódott, telefonálni is későn telefonáltam, így azzal a boldog tudattal aludtam el, hogy marad a soron következő péntek- és nem másnap. 
Persze másnap reggel 9kor jött a szkájpon a tegnapi üzi, hogy akkor reggel 8. Kicsit zilált lélekkel telefonálgatásba kezdtem, hogy nem tudok időutazós lenni, de megnyugtattak, hogy csak menjek még ma, merthogy utána 1 hónap szabi - mármint az orvos javára... 
Sikerült felcsinálnom magam :) 
Aztán a rendelő előtt türelmetlenkedő, vehemens nénikékkel is, akik persze 50éves nyugdíjas tapasztalattal már már verekedésbe kezdtek, hogy milyen dolog ez, hogy ugye mindenki előttük megy be???? (:))
A pénteki napomnál boldogabbat azt hiszem nem mostanában éltem át, még úgysem, hogy 4 hét múlva persze mehetek megint :))
És akkor már csak a mamma maradt hátra, amihez kedvenc háziorvosom nagy türelmet kért cserében a megbízható vizsgálatért, ezért aztán felhívtam a Péterffyt. Kitartó telefonálgatásom sikereként a recepció mondta is, hogy legközelebb augusztus 29-én reggel 8-kor kell odafáradni - aztán türelemmel lenni,mert aznap egész nap időpontokat osztogatnak: szeptemberre :)
Ez azért kicsit megkacagtatott, hogy még egy szilikon elkészítése is hamarabb megvan, mint egy mammográfia vizsgálat :)
De mert persze kitartó és előrelátó lakáshiteles leszek ...
meg hátha még szeptemberig lesznek orvosok Magyarországon ...

hát kitartok :)

2011. július 21., csütörtök

- új haj -

Addig irtóra nagyon tetszett amíg nem járkáltam végig a várost vele a mai zuhogós, szeles időben ...

2011. július 8., péntek

- római part -

nem gondoltam volna, hogy Budán is lehet mohácsi hangulatban a dunaparton sétálgatni :) és hogy ilyen üdülőtelep hangulata is lehet :) vagy 3x leBalatonoztam szegény Dunát :) 
 
Jó kis lángossütőket kerülgettünk a római parton, meg fagyisokat, meg sok- sok hajókölcsönzőt.
 és persze kiültünk a mólókra - már amelyiken nem volt kiülni tilos tábla .... és ha már  találtunk  meredek lejárót a lelakatolt lépcső mellett ... 

 
 
 
 
a nap végére meg annyira melegre sikeredett az idő, hogy muszáj volt valahol/valahogy lehűlni :)

- az idei :) -

parfésos :) a málnához meg ragaszkodtam, mert ugye az már hagyomány :)
 és na jó leírom: a tortát én választhattam, és képes voltam elszüttyögni több mint félórát azzal, hogy 1xűen nem tudtam választani  :) Irtó sok torta van ám a Daubnerban, és a fele a parfés :) Csak a hagyományoknak köszönhetően sikerült kinyögnöm, hogy ok, akkor málnás, mire a csaj megkérdezte:
- Málnahabos, vagy málnaszemes? .
Aztán meg:
- Vaníliás vagy csokoládés?  ..      :)

2011. július 4., hétfő

- kik is az istenek? -

Kezdődött azzal, hogy pénteken délután (!) képes voltam felvenni az ATM-ből 3000Ft-ot. (4000volt a kártyán - hóvége révén :)) 
Folytatódott azzal, hogy a kisboltban nekiálltak kiabálni velem, "a csaló"val, hogy mit képzelek, és hogy vagy adok normális pénzt, vagy ...!!! aztán a fülem hallatára (ezek a kisboltos nők olyan sötétek, mint a mostanában lenőtt hajam) a sor végéig hallatszott, hogy: "Mit képzel ez a kurva! Nem fogok miatta bukni 1000Ftot!!!!!!" - szóltam, hogy legalább várná meg, míg kimegyek vagy mi ...

Szombat révén várni kellett ugye a banki ügyintézők hétfő reggeli munkakezdéséig.. ami ugye hajnali 9 óra .. 9 órakor már topogtam is a köröket (ilyenkor mindig meg kell várni amíg Mancika kifesti a körmét,száját , egye begyeit .. ).
A mosoly meg persze hamar lehervadt, majdnem nekem dobták az 1000est, amikor mondtam, hogy márpedig ebben az ATMben vettem fel, és szólt a boltos vásárláskor, hogy ez nem lesz jó ... 
Lehazugoztak. 
Minél inkább mondtam, hogy márpedig de, itt vettem fel, annál inkább kitessékelt a biztonsági őr ... Kicsit már kezdtem félni - apu is beugrott ahogy mondta, hogy nem félek, hogy jön értem a rendőrség??? 
Azért elmentem még ->MNB. Az meg persze 11től nyitott. Azzal is sikerült felbosszantanom magam, hogy másodszor még el is tévedtem is odafele menet - kicsit idegesített az is, hogy dél előtt még odaérjek, mert ki tudja mennyi ebédidejük is van is, és lám, pont délre odaértem (a cím: Kiss Ernő u. 1. - ideírom legközelebbre :)).
Puhára főzve mondtam már a néninek, hogy teljesen meg voltam győződve, hogy márpedig ATMben vettem fel ezt az 1000est, aztán meg csak pislogtam, amikor a néni kérdezés nélkül kicserélte.
Nem volt senki sem előttem, sem mögöttem, így kicsit bátorkodtam megkérdezni, hogy mi volt a pénz baja, merthogy eddig akinek megmutattam mindenki úgy beszélt velem, mint egy leprással. 
A néni válasza: ha nincs az 1000es bal oldalán fém hologramos sáv, akkor azt már kivonták a forgalomból 2007-ben. És amikor még mindig nagyon döbbenten néztem, megsajnált és elmondta, hogy ne izguljak ma már vagy 5en voltak ugyanígy nála, hogy ATMben vették fel a pénzt ..... 
Nem értem akkor a bankban a pi.. nák ezt miért nem tudták így megmondani? Miért kellett lehazugozni, kikísértetni biztonsági őrrel? 

Azért nem hiszem, hogy én meg merném tenni, hogy lehazugozzak egy beteget, főleg nem a füle hallatára   ....  még akkor sem, ha pontosan tudom, hogy tényleg hazudik :)... 
vagy csak a betegeknek vannak személyiségi jogaik?

és akkor a képek: amin nincs fémes hologram bal oldalon azért lehazugoznak a bankosok ... És amit még a néni mondott okulásnak: arra is figyelni kell, hogy a boltban hogy adják oda a pénzt - van aki előszeretettel fordítva adja ... aztán letagadja, hogy ő adta ...
ezért kiabál a Mancika ...
ez lenne az igazi ...

a végére beugrott barátnőm, ahogy azt mondja: "Hogy miért mindig veled történnek ilyenek ???? " :)

2011. július 2., szombat

- doppler -

"Nem bírom az embereket. 
Nem bírom, amit csinálnak.
Nem bírom, amit mondanak.
Nem bírom azt, amilyenek."

- 4 esküvő .... -

Na ok, koronásból ez a harmadik (vajon hány éves lehet a magyar király legpartyképesebb lehanykaja (az érdi "mama " kiejtésével írva :))? )
Jó ilyenkor összehasonlítani a régit az újjal, akkor is ha épp nem annyira az új jön ki nyertesen .. Kövezzenek meg érte - Grace és Charlene sokkal hercegnősebb, mint az eddigiek, beleértve lédiDi-t is ... 

ahogy a reklámban lehet látni : nézzetek a pasitokra, aztán .... :) háát ... Albert herceg sem éppen egy szőke herceg, és ki tudja ütött -e annyira az apjára, hogy megtegye Charlenevel azt, amit apja Grace-el : "Bármennyire romantikus is a történet, érdekességként meg kell említeni, hogy a házassági szerződés tartalmazott egy kétmillió dolláros hozományra vonatkozó kitételt is. Ennek felét Grace Kelly fizette a filmezésből befolyt jövedelméből, másik felét pedig édesapja." //http://cotcot.hu/cikk/2011/07/01/a-legjobb-szoke
ilyenkor mindig beugrik a vicc, hogy miért ennyire kicsik a gazdagok tányérján az adagok (mert ezért gazdagok ... :))

kíváncsi leszek a többi koronás fő ruháira - remélem most is lesz :)
az áprilisi royal wedding favorit kalapom jobbra:


(meg persze Victoria - a Beckham (pedig a svéd Victóóriát jobban szeretem, viszont a múltkori esküvő legelegánsabb párja ők voltak. Szerintem. ))

Az ajándékról meg majdnem megfeledkeztem!!!!
"Schmitt Pál köztársaság elnökünk különösen szép, és értékes esküvői ajándékkal kedveskedik II. Albert hercegnek, és párjának a nagy napon. Az ajándékba küldött 2 személyes VBO herendi teáskészlet dúsan aranyozott Viktória bordűr dekorral, monogramozott - A és C betűvel ellátott - csészéket és alátéteket tartalmaz, a készlethez természetesen egy teáskanna, tejkiöntő, cukortartó és egy tálca is tartozik."
hogy örülhetnek neki - ilyenjük biztos nincs .... .......... :) és most elképzelem, hogy mit adnának vissza (mert ugye gazdagok):
- Londonból: 1 különösen szép, és értékes esküvői képpel ellátott bögrekészletet: http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/harry-herceg-veszi-el-kate-middletont-2046815?nocache
- Monacóból: 1 különösen retúrra értékes fapados, turistarepülőjegyet hazánk sporthírességének Monte Carlóba, hátha ott jobban megy majd ...