2016. február 28., vasárnap

- hétvége fitnessznappal -

Zsül jól kiszúrta, hogy Szekszárdon is van ilyen február 27-én egész nap, így elmentem :)

Persze 8 óra előtt felkelni sem tudtam, nemhogy odaérni, de 11-kor már erősen retró zumbáztam, aztán délben spinning majd 1 órakor kettlebell volt :)

Lehet többször kellene időt szakítani ilyen napokra...
imádom utána az izomlázat, addig sem tudok gondolni másra :)

2016. február 11., csütörtök

- Infobál, 2016 -

2016 van és már vége a Busójárásnak, a telet is eltemették már Mohácson, ráadásul ma még az eső sem esett. (Jó- jó, holnapra azért be van ígérve.) 

Miről is merenghetne így munkaidő végefele ezek után egy lány? Hát hogy elmegy az Infobálba :)
http://www.infobal.hu/
Evidens, hogy nem ám akárki mehet oda azért az utcáról, de talán a bugyitizmus, mint főműsor sem kerül terítékre. (bár ki tudja :))

Hirtelen még az is beugrott, hogy régebben milyen menőnek éreztem magam, mikor kitaláltam kis pályakezdőként, hogy nekem az Ifabo-ra kell mennem, és persze a kísérőm tanácsának hála (csak mellé akartam ülni) az első osztályra vettem vonatjegyet. Naná hogy nem akarta a cég kifizetni :D (előre meg ugye nem mondták meg, hogy nekem mezei informatikásnak hányadosztályú a beosztásom :))

Milyen menő lenne most, hogy elmehetnék egy akár másodosztályú asztalhoz ülni az Info bálba ... manapság... amikor egy műanyag ikeás filinggel megáldott O-bag is rámnézésre kerül 30eFt-ba.

Ezt az O-bag -es sztorit elmesélem:). Annyira megtetszett a táska- lassan már minden 18 év alatti erősen kifestett kislány ezzel jár-kel a metrón, - hogy gondoltam benézek. Az interneten ugyan utánanéztem, és le is írták valami tavalyi cikkben, hogy a táska 24ezer forinttól kezdődik, de gondoltam biztos baromság, meg ugye kinek kell rá eredeti nyúlszőr (igen, igen ! még azt is rá lehet szerelni ha akarod).
Be is néztem a Westendbe és kicsit ledöbbentem. Összeszerelve táska max 4 db volt, azok is a kirakatban, bent a polcon úgy rakosgatták egybe a műanyagokat, hogy leginkább egy gumicsizma szaküzletre hajazott a kínálat... 
Aztán, mert látták az eladólánykák a tanácstalanságomat, hát odajöttek, végigmértek és közölték, hogy egy hordható táska 30eFtnál kezdődik, tudom -e? :) (jólvanna.. nem voltam kontyban, kiskosztümben, meg még a vállig érő kesztyűmet sem vettem fel a vásárláshoz :D)
Aztán mikor látták az arcomon a döbbenetet, megsajnáltak és elmesélték, hogy képzeljem el, egy vásárló hölgy a kutyájának vett ilyent, mert a guccit azért jobban sajnálja kutyahordásra... 
Hmmm..... Mennyivel egyszerűbb volt az élet a régmúltban. 
:)
Azért ez az Infobál nem hagy nyugodni.. még akkor sem, ha az O-bag oda bármennyire is fekete színű - nem fér bele a báletikettbe :).
De cserében látni lehetne sok szoros szmokingba gyűrt informatikust, meg az eszmefuttatásba bújt stílusukat ... a pezsgődurranással megkezdődne a zűr, ami kiprovokálja az intelligenciát.. 
Mennyi mindenről lehetne közös témát találni velük! Mindegyikükkel, akiknek a munkaköréből kifolyólag olyan dolgokkal foglalkoznak, amik most hirtelen nem jutnak az eszembe.... ja, de! 
emailokat törölnek, emailokat fogadnak, egeret használnak: úgy, mint klikkelnek, duplán klikkelnek, csak az egyik oldalon klikkelnek, akkor ott van még a képernyő (mi más), meg a doboz amit a földre tesznek... 


Na majd azzal vigasztalom magam, hogy a bálba, úgy, mint a füredi Annabálba is, hölgyek úgyis csak 18 év alatt mehetnek... (urak meg gróf felett - by Jókai).