Firenze után valami eltűnt.
Azt nem akartam feladni, hogy legalább egyszer legyen minden évben egy külföldi futás. Ha nem maraton az sem baj, de legalább egy. Barcelona meg kiesett...
Vakmerészen elsőre símán a Fehér Éjszakás maratont néztem ki :D, aztán Zsüllel megtanácskoztuk: Wolfgangsee lett és 27 km - a hangzatos Klassiker :)Abszolút semmit nem készültem rá.
Nagyon utáltam magam miatta.
Hogy miért nem tudtam komolyan venni semmit, máig nem értem, mintha abban sem bíztam volna, hogy egyáltalán elindulunk :). Pedig elindultunk :). Onnantól már élveztem mindent. Tetszett a kocsikázás, hogy Zsül végre nem azon bosszankodott, hogy mennyire pocsék az út :). A határnál ettünk kicsit az úti elemózsiánkból és repültünk is. Az út elejét kicsit sikerült átbambulni, aztán Linz határától azért már figyeltem rendesen. Jöttek a hegyek, a zöld lankák, nekiálltam nyomogatni a telefont :D. Nem terveztük nagyon megállni sehol, csak aztán beugrott, hogy ez azért nem az éjjel-nappalik országa és szombat volt. Ami úgy nagyjából délig tartó általános nyitvatartást jelent egy kisvároskában, valamint szigorúan zárt vasárnapot :). Persze csomagoltunk azért mindent, de a komfortérzetnek is gondoltunk adunk, ezért aztán kitaláltuk, hogy megállunk egy Aldinál, mert ott biztosan lesz mákosrétes (a vasárnapi futáshoz).
Bad-Ischl-be érkeztünk épp és a térkép annyira jól elirányított, hogy símán mentünk még egy kört. Zsül kezdett kicsit izgatott lenni (ő már leginkább a lakásba akart bepakolni), aztán az ajtóban is beugrott, hogy nincs nálam a bankkártyám, de kifele már nagyon csipogott a bolti riasztó, így inkább visszaléptünk, aztán! Kiderült, hogy mákosrétes az nincs. :D Másik rétes sem, de ezen képes voltam úgy megdöbbenni, hogy mondtam, hogy na akkor más nem is kell. :D
Persze azért pár apróságot összekaptunk a kezünkbe és indultunk beállni a sorba, ahol is ketten is előreengedtek :). Hát ilyent sem láttam még sosem itthon. :).
Az út mellett utána persze megint volt Aldi (ahol még kanyarogni sem kellett körbe körbe a bejáratig), de itt már az arcizmunk sem rezdült, mentünk a zöld lankák teheneinek figyelő tekintetében egészen a Sankt Wolfgang boszorkányos Herzlich Willcommen tábláján át a következő faluba , mert ott volt a szállásunk. :)
Nagy ház volt, közvetlenül a vonatsín mellett, el nem tudtam képzelni olyan vonatot, ami ennyire meredek hegynek megy fel :D. Aztán elkezdtünk bepakolni, amikor is döbbenten láttuk,hogy az ajtó az zárva és itt aztán hiába csöngetünk :). Zsül megunta és felhívta a tulajt, aki elmondta a bejárati ajtókulcs titkos helyét (nem a lábtörlő alatt, de majdnem :D), és sikeresen felpakoltunk mindent az emeleti lakrészbe.
Direkt nem írtam szobát, mert abból négy is volt, meg egy hatalmas terasz, kilátással a tóra :)
Imádtam :)
Aztán Zsül megtalálta a radiátor tekerőt és lett olyan bedurrantás, hogy még :D
Ettünk picit a hatalmas asztalnál a nappaliban, aztán kitaláltuk, hogy benézünk a kisfalunkba a rajtcsomagért gyalog.
A legrövidebb út persze a kisvasút nyomvonalán a sínek mellett ment, ami annyira meredeknek nézett ki és olyan kavicsos volt, hogy nem hagytam magam kizökkenteni a totojázásomból, eltartott egy darabig, míg szilárd talajt éreztem a lábam alatt és nagyjából fel is mertem nézni, hogy hol járunk :). Ekkor hagytuk el Riedet és léptünk át Sankt Wolfgang-ba :)
Le is kellett akkor már sétálni a tóhoz, fényképezni rengeteget :D, aztán láttuk a sok embert egy irányban menni, hosszú, tömött sorokban és besoroltunk mi is, hátha gyorsabban fel tudjuk venni a csomagot.
Gyorsan sikerült megtalálni a helyet, még azt is kisilabizáltuk, hogy hol kell átvenni az előre kifizetett pólót (ami mégsem narancssárga, hanem piros lett), megcsodáltam az olcsóbb, szürke pólót, amit szintén lehetett még venni, aztán találtunk még ajándékokat, amiket át lehetett venni, oda is beálltunk a sorba.Eközben elmentek mellettem a győztes kenyaiak és teljesen ledöbbentem, hogy akkorák magasságra, mint én (csak persze vagy 50 kilóval könnyebbek is :)).
Nem volt nagy a hely, hamar kivégeztük, így elmentünk felfedezni a falucskát. Megnéztük a templomot, megcsodáltuk a Weissen Rössl-t, a kilátásokat, a sétautakat, a verseny befutórészét, amit már felfestettek az útra, a kilátásokat , meg még a kilátásokat is :D
Gyönyörű volt a tó, csak sajnos hamar sötétedett, indulni kellett vissza. A futás is korán kezdődött, muszáj volt ráaludni a másnapi kezdésre.
