Sosem voltam egy versenyzős alkat... Kislánykoromban örültem, ha békénhagyott a tesitanár, - kövér is voltam - és leginkább nem néztem normálisnak azokat, akik felelősségük teljes tudatában választottak maguknak valami sportos hivatást.
Na a versenyzés meg pláne. Meg voltam győződve, hogy sportolni csak azok tudnak - versenyszerűen - akik már min. voltak 1x olimipiai bajnokok, vagy nagyon sokszor a tévében :D
Aztán jött egy Bonyhád - Bátaszék félmaraton és a megvilágosodás: van olyan verseny is, ahol nem csak az kap érmet, aki nyer, hanem az is, aki azt amit vállalt, le is futja is :) Mindegy, hogy milyen idővel, mindegy, hogy hányadik lesz, de amire feliratkozik, azt a tőle telhető legjobb eredménnyel megcsinálja :)
Na ez volt az a verseny, amire nem számítottam :)
És most, hogy így már túl vagyok a holtponton (azt hiszem :)), naivan rácsodálkoztam, hogy mik nem vannak csak azért, hogy kedvet csináljanak az embernek a futáshoz. A minden héten Margitszigeti futást akár hagyjuk is (minden héten ott futok), de vannak pl. Füreden is pl. fáklyás futások :) (futás után masszázzsal :))),
ahol kivilágított terepen lehet futni és tényleg híres emberekkel (maratonmanokkal, nem gyanúséjjelbudapest meg a vévésatöbbik ... :))
Vagy külföldön :)
Ki is néztem ezt a füredit, meg az atomfutást (ennek olyan muris neve van:)), de persze ez totál nem jelenti azt, hogy meg is tudom csinálni. De lényeg, hogy tetszik :)
Nagyon jó, hogy már tartok ott, hogy élvezet lefutni pár km-t (a nagyok maratonjaival nincsenek tapasztalatok :)).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése