Múltkor kíváncsiságból elolvastam, hogy mit árul el az emberről a kedvenc gyerekkori meséje...
Érdekes, hogy megint előkerült:
"8 évesen úgy gondoltuk, hogy mi már nagyok vagyunk: Ariel, aki egészen konkrétan 16 (!) éves a mesében, egyértelműen azt hiszi, elég nagy ahhoz, hogy fellázadjon apu ellen. És lássuk be, mindenféle fenntartások nélkül igazat adtunk neki ebben.
Sajnos azonban, bármennyire is szeretnénk, a mese üzenete mégsem az, hogy egy felnőtt nőnek is lehet önálló akarata, és nem kell, hogy férfiak döntsenek az élete fölött.
Hanem az, hogy ha valakit meglátsz a tengerparton, és nagyon megtetszik, akkor nyugodtan fordulj szembe a családoddal, és áldozz fel mindent, hogy a közelébe kerülhess! Ha a pasinak például a lábak a gyengéi, akkor egy formás párért nem nagy áldozat odaadni a hangodat.
Beszélned úgy sem kell majd. Elég, ha szépen mosolyogsz.
De ha már ezek ketten két külön világban éltek, és valakinek át kellett alakulni ahhoz, hogy a másikkal legyen, miért nem volt sohasem opció, hogy a királyfi legyen sellőfiú?"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése