Persze nem ezt kerestem, sőt amikor meg kellett volna, nem találtam sehol :)
Na de akkor idemásolom mit képzeltem magamról, mi lesz belőlem, amikor majd nagy leszek. Amikor még kislány voltam sokkal jobban ment a hagyományos megközelítés :D
És csak azért, hogy védjem magam- abban az időben (és azon a helyen :)) az volt a bevett szokás, hogy megírták helyettünk a házidolgozatokat.... elég sokat kellett sorban állnom érte és nem is tetszett. De ... :)
'Előttem 35 szál gyertya, lassan közeledik a mutató a 10-es számhoz. Pontosan 35 évvel ezelőtt születtem. Milyen furcsa érzés így visszagondolni erre. Vajon mit gondolhatott, milyen érzések rohanhatták meg anyukámat, amikor a kórházban megmutattak neki? Egy pici, sivalkodó kis gyerek, akiből lehet primadonna, tudós, vagy akár egy egyszerű háziasszony is.
A nagyratörő reményekből mit sikerült megvalósítanom? Nézzük csak: az óvódában mindenki szerette a jókedvű, szőke hajú, piros masnis kislányt. Az iskolában olyan lett mint a többi: sem rosszabb, sem kiemelkedően jobb. Ezek az évek lassan, csöndesen folydogáltak.
Még jól emlékszem az első munkanapra a MOFÁ-ban. Itt, mint vegyésztechnikus helyezkedtem el. A munka mellett jött a nagy ő és következett a szokvány történet: fehér ruha, fátyol, vörös rózsákból csokor, násznép, lakodalom. Utána a hétköznapok szürkesége következett, munka és munka. És ismétlődik az élet: újra szülőszoba, gyereksivalkodás, de ez a kisgyerek már az enyém. Az orvos boldogan mutatta fel 3,5 kilós, makkegészséges fiamat. A szürke napokat ezután napfény ragyogta be, mert ki tudja mi is lesz belőle: lehet tudós, nagy művész, de bármi lesz is, nekem a legszebb, a legokosabb, az "én" fiam.
Most 15 éves és leginkább a biológia érdekli. Már kicsi korában is orvosost játszott, talán egyszer híres sebész, vagy az AIDS ellenszerének feltalálója lesz.
Most már sokkal több időt töltünk együtt a családdal. Rengeteget küszködtünk mire felépült az otthonunk. Éppen születésnapi ajándékként sikerült az utolsó, a negyedik szobát is bebútorozni. A rokonok, a barátok, szüleim mind mind segítettek ebben. A férjem a házban minden munkát elvégzett: csempézett, parkettázott. A fiúnk sokéves szűkösködés után végre saját szobába költözhetett. Robinak megengedtük, hogy saját ízlése szerint rendezze be szobáját.
A konyhát pedig én vehettem birtokba. A ház körüli parkosítást férjem és fiam végzik.
Majd a kutya és a macska mellé szeretnénk egy lovat is, mivel Robi nagyon szereti az állatokat.
Egy pillanat alatt az ember így ünnepkor végiggondolja az egész életét, reménykedik, hogy a gyermekében megvalósulnak az ő maga be nem teljesült álmai, reményei. De azt hiszem ez így is van jól. Hiszen ugyanígy álmodtak rólunk szüleink, nagyszüleink, dédszüleink.'
..... 5-öst kaptam rá :)
És hogy mi teljesült belőle? :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése