Köszönöm...
Furcsa világ ez…
én már fölülről nézzem?
Emberek báván vonulnak –
teli tárcával, üres szívvel
lelketlen krözusok; nincstelen-
koldusszegényen.
Itt hagynám ugyan néha, maradni
ugyan minek? Lábtörlőül
néhány rongy-kis senkinek?
Mennék, de valami itt maraszt:
néhány tiszta lelkű ember,
s hogy remélve várok tavaszt.
Tavaszt: a lelkek új tavaszát
mikor a nyomorultat az,
ki duskodik, nem lépi át,
Lehajolni a nyomorulthoz
néha minden, bár szinte semmi
Teljesített kötelesség: embernek lenni!
Vers volna ez… vagy csak
valamiféle köszönöm?
Boldogság, ha véletlen néha
EMBERBE ütközöm...
innen: http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/szivszorito-verssel-mondott-koszonetet-egy-hajlektalan/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése