Elérkezett az utolsó nap, átugrottunk a kis falumba- Zsül felfedezte, hogy a híd utáni megyében van Timár :).
Ugyan szegény pont ellenkező irányban volt, mint ahogy mentünk volna hazafele, ráadásul erős olaszliszkai beütéssel, de amúgy sem akartunk annyira azért kiszállni, csak kicsit fényképezkedni és küldeni a családnak, hogy üdvözlet. Temérdek felfedeznivaló várt még :).
Lelkesen el is küldtem a többi Timároknak, persze apu inkább a Pilisszentlélekes sorozatot nézte a tévében, a tesóm meg azonnal visszaírta az összes információt a gyerekéről az elmúlt 10 évben, azóta nem gyűjtök bélyeget :D
Elterveztük, hogy először beugrunk Sárospatakra csatangolni, majd megnézzük a Megyer hegyi tengerszemeket, a nap végén pedig Miskolcon furikázunk egy kört és a kilátóján nézünk szerteszét.
Legeslegelőször szuvenírvásárlás volt, ami Tokajban a bort jelentette és mert útközben volt a legviccesebb nevű Ászok borház is (v.ö.Borgia) - hát azt szavaztam meg. Kiszállni az autóból persze nem tudtam: "hatalmas" és ugyanilyen hangú házőrző védte a borházat, még jó, hogy Zsül nem rémült meg - és jól teletankolta az autót minden fajtával :) (vittünk apuéknak is :)).
Persze kóstolnia is kellett - van üzleti érzékük az eladóknak - mesélt is sokat a néni, majd a fellelkesült hangulatban kotyogta ki Wazze Mókuska, hogy rendőri ellenőrzés várható, így benéztünk Olaszliszkába az elkerülő útra.
Nagyon féltem :D
Amúgy fényes nappal volt, nem voltak annyira sokan az utcán, csak irtó hosszú volt a főutca. Az utcán ácsorgók jól megnézték az autót, próbáltam nagyjából még levegőt sem venni. :)
Na de kiértünk.
Sárospatak picike városnak tűnt, ide is pont a legnagyobb déli melegben sikerült érni, azért a Rákóczi várba benéztünk. Kicsit körbejártuk kívülről, majd elcsatangoltunk az első fagyizóig, ahol kicsit csalódtunk, mert gesztenyepürét a pincérfiú nem tudott nekünk adni, de bezzeg a másik pincér bácsi a nagyobb társaságnak igen.
Így inkább mentünk tovább- beizzítottuk a Megyer-hegyet :)
Nem tudtam mire számítsunk, sok képet néztem meg, amik igen hatásosak is tudtak lenni, aztán amikor a Wazze nagy lendülettel bevitt minket a legnagyobb sáros földútra és kifarolt a két első kerék, az ablak mellett néztem a repülő sárdarabokat, hát megijedtem 2.
Azonnal mondtam, hogy nem is érdekel annyira.:(
Most szerencsénk volt, bár az mindkettőnk fejében megfordult, hogy mi lett volna ha ott ragadunk a dagonyában, az Isten háta mögött ... :(
Kikászálódtunk és mert táblázva természetesen nem volt semmi, sehol, hát mentünk a túristabotos emberkék után - a következő földes, sáros útra, ahol találtunk egy parkolószerű füves helyet.
Elindultunk gyalog.
A tegnapi esőnek köszönhetően mindenhol sár volt, átsétáltunk egy kis fás területen, mentünk a többiek után, majd megkérdeztünk egy elég erősen izzadt, szemben haladó pasit, hogy mennyire van a Tengerszem, és a válasz az volt, hogy nagyon messze, kint a tűző napon, dombon felfelé - meg minden, amivel csak elrettenteni lehet.
Zsül persze nem rettent el azért sem, én meg ugyan kicsit megszeppenve, de követtem.
Hamar kiértünk a fás részből, hosszú egyenes emelkedő következett, a nap tűzött rendesen, megcsodáltuk az előttünk gyalogló nagydarab, kopasz, tetovált emberek strandpapucsát aztán kapaszkodtunk felfele az egyre meredekebbé váló emelkedőn.
Végig abban voltunk, hogy már mindjárt odaértünk, de nem.
Jöttek a kanyarok, az időnként felbukkanó 1-1 fák, a szalagok, hogy itt FUTÁS volt - tökéletesen megdöbbentem.
Aztán még mentünk az erdőben, ahogy mondták, és végül egy kanyar után megtaláltuk.
Élőben kisebb volt jóval és sokan is voltak, így kitaláltuk, hogy megkerüljük. Nagyon utáltam :D. A köves, sáros csapások még hagyján, de a korlát nélküli, benőtt bozótos, lépcső nélküli, hirtelen felbukkanó szakadékoknál végig a kezem volt a lábam előtt és nagyon nagyon felnéztem a pasikra, akik beelőztek a strandpapucsukkal....
Megnéztünk alulról is a vizet, meghallgattunk pár rutinos turistát arról, hogy idén feltűnően kevés a víz benne, majd elindultunk visszafele.
Lefele persze könnyebb volt menni, csúszkáltam is ide-oda és mindenhol képeket csinálgattunk, de képen nem jött át a magasság :(.
Mentünk tovább Miskolcra.
Megint előjöttem a Miskolc felirattal, ami megint elmaradt :D, de megnéztük a kilátót ...
Wazze Mókuska újra topformában: felvitt minket egy annyira durván szűk, földesútra az Avasi kilátó felé, hogy azonnal ki akartam szállni.
Gyanús volt, hogy nem tudja a földesutakat, így megálltunk az elhagyatott Bortanyánál, és felsétáltunk gyalog a sok kockaköves úton és lépcsőn.
Morcos is voltam, fáradt is, hogy Mókuska állandóan bevisz minket a csőbe, így aztán mire felértünk a kilátóba és megláttuk mellette a tökéletesen kialakított aszfaltos parkolót, tökéletesen átestem apátiába :D
Nem akartam kávézni, a kilátás nagyjából napon volt, így inkább behúzódtam a kis árnyékba, amúgy sem tudtuk, hogy mit is nézzünk Miskolcon - nem voltunk sehol nagyjából a városban, így igen gyorsan eluntuk, elindultunk haza.
Összegzés: :)
A helyek szépek voltak, ahova eljutottunk, kimaxoltunk mindent, amit lehetett.
A várakat sajnálom, de így is valahogy az időből volt a legkevesebb. Ahogy Zsül mondaná: időpazarlásból már Nagymestereknek számítunk :D
Ha még 1x visszamegyünk :), akkor nem szabad kihagyni Boldogkőváralját, talán Aggteleket, Füzér várát és túrázni is lehetne többet.
Főleg most, hogy Badacsonyban meg kimaradt ... :)
