2018. augusztus 16., csütörtök

- Tokajból Kassa -

Miskolcon nagyjából átsuhantunk. 

Pedig igen folyamatosan hisztiztem a Tescóért, a Decathlonért, a Miskolc feliratért... 
Jó-jó, elég késő is volt már, meg persze ott volt még Miskolctapolca, aztán még a tokaji szállásra oda kellett azért érni időben.

Miskolctapolca lett a következő megálló.
Ahogy befordultunk a parkolóba elénk ugrott egy kövér barna gyerek, gyűrött, P- parkolós pólóban, hogy nála akkor most kell fizetni. Azonnal látszott, hogy a pólót valami pólónyomóban csináltathatta, nem igazán nézett ki szakmabelinek :).
Nem emlékszem a konkrét árra, de feltűnően soknak tűnt, így Zsül megkérdezte, hogy akkor szemben, a hivatalos parkolóban, ott vajon mennyi. 
A kisember természetesen nem tudta :D, de azt kikotyogta, hogy az önkormányzat üzemelteti - így megért egy próbát, hogy odakanyarodjunk és lám, olcsóbb volt. 
Gyanús is volt kicsit a gyerek, féltettem is mindent, még így is, hogy szemben parkoltunk vele, próbáltam rábeszélni Zsült, hogy hagyjuk a manóba, de akkor már ki volt fizetve a parkolás, meleg is volt, idő is :D, menni kellett.
Itt bezzeg hatalmas park volt, amin át kellett menni a fürdőhöz, rendesen össze vissza kevertünk, míg sikerült megkérdezni egy gyanúsan ukrán akcentusú párt, hogy konkrétan hol is a fürdő. 
Alap belépőt kértünk - késő délután is volt már és alig vártam, hogy csobbanjunk egy nagyot a színes fényes barlangfürdőben, amikor ... úgy elcsúsztam, hogy komolyan elcsodálkoztam magamon, hogy meg tudtam állni ... remegő szívvel érintettem bele a lábujjkám a vízbe és ... lefagyott.... :(
Tökéletesen elszomorodtam, ugyan a barlang tényleg annyira szépen volt kivilágítva és tényleg színjátszós volt, mondtam Zsülnek, hogy én ebbe nem tudok belemenni :(
Zsül azért nekilendült, én meg gondoltam akkor már keresek valami bóhást*. (*#tbt Harkányban arra a medencére mondták, amiben nem látszott a lábunk és volt 50 fokos :D - és nem voltak benne gyerekek, labdák, kutyák, kisegerek, stb.).
2 db ilyent találtam, egyik hűvösebbnek tűnt, mint a másik... kezdtem tökéletesen kétségbeesni... Volt ugyan szauna részleg, meg is kerestem azonnal, vagy 1 km-t kellett sétálni, vagy kint - a közben esteledő- szélben, vagy a fejemen kitartóan csöpögős barlangban - valamint külön karkötő is kellett hozzá, amit nem vettünk - nem tudtam átugrani a biztonsági kaput.
Közben Zsül előkerült a barlangfalak közül én meg elpityeredve meséltem neki, hogy menjünk inkább haza, mert nekem ez így nagyon hideg és nem kell sok idő és meg fogok fázni.
Megkérdeztük az úszómestert: az általa legmelegebbnek titulált medence is max. 28 fokos lehetett a barlangban... :( (v.ö.: a Gellértben 40 fokosban szoktam áztatni .. )
Zsül mérgelődött, ment még egy kört levezetésnek, aztán hagytuk a csudába a Barlangfürdőt.
Az első mélycsalódásom egy termálfüdőben... :(

Szerencsen muszáj volt egy pillanatra megállni - volt Szerencs felírat :D, majd erős telefonnyomkodásba kezdtem, mert a szilvásváradi Tescó hiánya azért meglepett annyira, hogy a Googléba beleírt és elsőre talált! Tokaji Tescónak ne higgyek 100%-osan.
Persze közben Szerencsen már át is mentünk, mire a Google kihozta, hogy a Tokaji Tescó az bizony Szerencsen van (80 km Tokajtól), maradt a tudat, hogy kolbász az van még az elemózsiás táskánkban, kicsi. 
Miskolcon ugyan voltunk egy városszéli kisebb Tescóban, csak akkor már elég este is volt, a sok száraz kenyéren kívül nem sok mindent találtunk, jó lett volna valami más is, mert Tokajban a szálláshoz nem kértünk reggelit sem, meg mást sem. Gondoltam, majd a jakkuzzi, a szauna, meg minden más majd elterel :).
Meg voltam győződve, hogy Tokaj város. 
Találtam a Googléban szép képeket, magasból fényképezve és valahogy úgy tűnt, hogy város méretű is - van két hídja meg .. :). 

Aztán odaértünk a hotelbe, egy nem annyira szimpatikus néni (dauerolt haj, műköröm, aranykarika fülbevaló) adott szobakulcsot, felhívta a figyelmet, hogy nem kértünk reggelit, és hogy most akkor... ?. 
Zsül azt válaszolta, hogy majd meggondoljuk, így a csomagokkal a konyhán át átkísértek egy régi szárnyba, elég szűkös csigalépcsőn fel az első emeletig és bepakoltunk a szobába.
A néni felhívta a további figyelmet, hogy a hivatalos út a jakuzziig az a konyhán át vezet (a szabad levegőn), hogy köntösünk az nincs, és hogy ha akarunk valamit csak szóljunk. 
A jakuzzinak lőttek. 
A szoba elég nagy volt, pörköltszagú és jobban hallatszott a szomszédban Kossuth rádiót hallgató süket öregember tevékenykedése, mint a tévé, amit Zsül pedig próbált erősre felhangolni. 

Gondoltuk felfedezzük a várost.
A város kb. 1 főutca volt, meg egy híd, a város szélén egy Pennyvel, ami 15 órakor zárt, hétköznap. 
Kezdtem fáradni - de mentünk még autóval kört, mert láttam Tokaj feliratot, így azt mindenképpen le kellett fényképezni, csak messziről aztán nem látszott semmi sem. 
Kitaláltuk, hogy felmegyünk a hegynek autóval, ott meg kutyák csaholtak az autó mellett, valahogy semmi nem olyan volt, ahogy elképzeltem. 
A borospincék is zártak már: hiába sikerült épp felfedezni őket, hogy hol vannak, így visszamentünk a szállásra és elterveztük, hogy majd másnap felfedezünk. 

Másnapra szakadt az eső, mint még sohasem :D

Kassa volt betervezve és nagyon esett, az ablakot már nem csak a mindent beterítő pörköltszag, hanem az eső miatt sem lehetett kinyitni, így megszavaztuk, hogy lesz, ami lesz, nekimegyünk Kassának.
Fel kellett öltözni - ráadásul a nagy melegnek sem volt sem híre, sem nyoma, de gondoltuk majdcsak eláll útközben.
Nem állt el.
Útközben megcsodáltuk a durva utakat, hogy mennyire sokáig tart elérni a határig, aztán meg azt, hogy mennyire más lett az út, ahogy átértünk. 
Sehol semmi nem volt kiírva magyarul :).
Egyetlen incidens volt, ami nagyon emlékeztetett ránk, magyarokra: egy kereszteződésben egy teherautó platójáról egyszercsak kiscsússzant egy mosógép. 
Zsül mondta is, hogy most majd akkor kell egy béka, amivel visszateszik, és lám, láttuk, hogy békával csússzant ki :D.
Volt kerülgetés, az időközben váltó lámpák miatt (nem volt anyázás :o), aztán elértünk egy plázába, ahol Zsül előre tervezte, hogy az autót itt fogjuk hagyni.
Engem egy szobor érdekelt nagyon - olvastam róla és mindenáron meg akartam nézni, Zsült meg úgy általában minden :)
Az eső persze továbbra is szemerkélt, de nem akartunk végestelenvégig a plázában járkálni - nekiindultunk.
A Dóm hamar meglett, engem meg csak hajtott a kíváncsiság mindenfele, meg is találtuk. 
A szobor neve: Immaculata.

Úgy akartam, hogy odaérünk, rácsodálkozunk és elmesélem róla Zsülnek amit tudok, amolyan romantikásan.
A romantika annyiban sikerült, hogy esett az eső, a valóság meg még annyiban, hogy körülötte épp építkezés volt - valami fesztivál, vagy squash pálya :D, így aztán a szobrot sem sikerült normálisan lefényképezni és a hangunkat sem hallottuk nagyon, ezért most ideírom, hátha elolvassa megint:
"A hely kegyetlen, véres emlékeket rejt, lábaink alatt sorsüldözött emberek csontjai porladnak: itt volt a város kivégzőhelye. Nem a rablóké, a gyilkosoké, ők az Akasztóhelyen lettek felakasztva, itt a fővesztés ment: a Habsburgok itt végeztették ki a felkelőket.
Az utolsó kivégzés 1837-ben volt: egy nőt és egy férfit végeztek ki gyilkosságért. Ekkor a városnak már nem volt bakója sem: úgy kellett kölcsönkérni Pestről.
(https://library.hungaricana.hu/hu/view/SOMORJA_Akassaiimmaculata/?pg=51&layout=s)

Zsül meg is jegyezte, hogy milyen szép, vidám kis történet így ezen a szép, esős napon... :) (és akkor a pestisszobor nevét még nem is mondtam :D). 

Igazi áprilisi idő volt: amikor esett, hideg volt, lefagyott a kezem, amikor meg elállt, neki kellett vetkőzni.
A kis központi óvárosi rész nem volt, nagy - igen rövid idő alatt 2x is körbe sétáltuk, majd még 2x, hogy legyen valami szuvenír, ha már itt is jártunk :)
Zsül még egy pizzaszeletet is megkockáztatott venni és tudott a boltos magyarul :D

Egyetlen magyar szót láttunk egy bolt felett, de más semmi.

 A tablókon még a kislányokat is Miskának hívták Kassán... :D

Hazafele kezdett kicsit szakadozni a felhőzet, időnként a nap is kisütött és teljes pompájában látszott a Boldogkőváralja - és ekkor már kezdtem sajnálni, hogy azt kihagytam a tervkovácsolásból, de elhatároztam, hogy mindenképpen utánanézek, hogy milyen lett volna (onnan aztán még jobban sajnáltam :D). 


Azt azért kinéztem, hogy lesz az út mellett egy kis templom, amolyan firenzei San Miniato stílusban - oda akkor be is ugrottunk rácsodálkozni - Mád. 



Innen már tényleg nem találtunk ki mást, letettük az autót és becsavarogtunk Tokajba valamit vacsorázni - mert az utolsó estés vacsora, az hagyomány. 

Rácsodálkoztunk a várostérképre (a WTF? jelre, az "Ön Itt Áll" helyén :D), majd kiválasztottuk az egyetlen vízpart melletti éttermet és beültünk.


Valami nagyon durva helyi specialitást ettünk, de a bor! Hát az csúcs volt :D Borgiának hívták és a nevével ellentétben így is kellett kiejteni, szegény kis pincérlány elég hümmögősen nézett, amikor mondtam, hogy én Bordzsát kérek :D 


Teljesen emelkedett hangulatban sétáltunk a vacsora után még egy kört a hídon - Borsod- Abaúj- Zemplén megyéből Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe kb. 10 perc alatt, majd lassan hazasétáltunk aludni :).



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése