- Lillafüredből Tokaj felé -

Előttünk volt az egész nap - az egész északi terület, amíg szem el sem lát :D, így aztán fel sem tűnt, hogy mennyire gyorsan múlik az idő. 

- Meg akartam nézni Miskolcon a tescót, mert ott voltak olyan pólók, amik Pesthez legközelebb csak Fóton valahol a város szélen... 

- Meg akartam nézni a Miskolc feliratot a városban - ez volt mostanában a mániám, mindenhol lefényképezni a feliratot, ahol vagyok :D 

- Meg akartam nézni Miskolctapolcát..................

Először is megnéztük Lillafüredet.

Csodaszép a Palotaszálló - először ez tűnt fel, amikor a keskeny kanyargós úton szemmagasságba került. Feltűnően furcsa volt, hogy mennyire pici a hely. A Palotaszálló persze nagy, de az egy darab kis út, a jobbra vezető kis keresztút .. és más semmi ... akár egy 3 házas falu, de persze a forgalom azért igazi városi. Alig találtunk parkolóhelyet, aztán meg győztük kapkodni a lábunkat (járda semmi), hogy el ne találjon sodorni egy közlekedő autó a sok közül.. vagy valahogy pont csúcsidőben sikerült érkezni - már ami a forgalmat illeti. 

A programban a Palotaszálló alatti függőkert következett. 
Kicsit olyan érzés volt, mintha egy kastélykertben sétálgatnánk, voltak teraszok, az egyetlen hatalmas, egész falat elborító (mesterséges) vízesés, ami 20 méter magasról zúdul le a mélybe.  Volt barlang, ami épp nem volt nyitva, amikor ott jártunk és persze tömérdek iskoláscsoport, akik szerencsére azért csak elhúztak a végén, hogy végre tudjunk fényképezni :)

Minden elém kerülő táblát kiolvastam :), így megtudtuk, hogy Lillafüred a nevét Vay Béla lányáról Erzsébetről kapta, aki természetesen páratlan szépségű volt, így lett a beceneve Csokonai "A reményhez" versére utalva Lilla. 
Jó olvasni ilyen régi sztorikat: ahol a nemes leányok minél gazdagabbak, annál páratlanabbak szépségben ..:)  (régi idők reklámkampányai :D)

Aztán egy szép napon Miskolc akkori polgármestere felkerekedett és a jó kapcsolatok ápolása érdekében Bethlen István miniszterelnök színe előtt felszólalt, hogy legyen a telep neve: Bethlen -füred :). 

Bethlen elutasította a hízelgő ajánlatot, azt azért kitalálta azon nyomban, hogy akkor legyen már a keresztlányáról Lilla-füred. 

https://hellomiskolc.blog.hu/2016/01/23/tortenetek_lillafured_multjabol

Ami még rögtön feltűnt, ahogy igyekeztünk a kis úton nem elüttetni magunkat: a Hámori tó. Csodaszép smaragdzöld színével az árnyékos fák között- ez is lett a legközelebbi dolog, ahova indultunk a függőkert után.
Zsül még a csónakázást is megkockáztatta volna, de aznapra volt még a libegés is, így maradt a tó melletti árnyékos andalgás, ahol eleinte egész kellemesen elsétálgattunk a bogárzümmögésben és csak az időnként felhangzó kisvasút hangja mellett, amikor felbukkant megint egy iskoláscsoport, zajjal, kavicsok rugdálásával és egy tanárnéni kinézetű nénivel, aki (máig nem értem) amolyan monoton hangon a föld felé morogva belekérdezett a levegőbe, hogy: "tessék mondani, erre van Lillafüred?".
Ha megfordultam símán láttam a fák között a szállót, így azt hittem talán viccelődik.

Azon csodálkoztam kicsit, hogy Zsül válaszol neki, hogy természetesen erre, csak menjenek tovább... :D

Az idő meg csak repült, indulni kellett libegőzni, amit persze egyáltalán nem könnyen lehetett megtalálni - táblák vagy sehol nem voltak, vagy olyan jól elrejtve, hogy egyet sem találtunk. Úgy kellett megkérdezni az útjavító kisiparosokat (a keskeny úton direkt imádtam a megfordulni akaró teherautókat :D), aztán sikerült.
Vettünk jegyeket és mentünk. :). Szorítottam erősen a korlátot, Zsülre is ráriparkodtam párszor, hogy ne mozogjon!, mosolyogtam sokat a kamerákba, amikről utólag kiderült, hogy egyik sem működött :D, majd felértünk. Mondták előre, hogy fent semmi nem lesz. Nem is volt, de annyira nem akartunk hinni benne, hogy elindultunk a susnyásba felfedezni - lásd: kép. A Szent István forrás is csak 1 kő volt, hogy itt volt :D. 

Aztán annyi bogár támadt ránk hirtelen, hogy a felfedést megunva, inkább visszafordultunk.

És lám visszafele pont volt egy darab kamera, ami pont működött:D