- die vouchka -

Hazafelé láttam egy plakátrészletet (mert közben jött a metró), de ami megmaradt:

egy náciruhás pasi vágta magát a képen heilhitlerbe, és mondja, hogy "die vouchka"

:)

Utánaolvastam, és lám mit találtam róla:
A formátum:

"Végigénekeljük ugyan a darabot, Önök azonban mégsem operát látnak, hanem színházat színészekkel, akiknek nincs olyan szép hangjuk, mint az operaénekeseknek, viszont nagyon lassan és nehézkesen mozognak. Ezzel a munkánkkal, egy (talán) szerencsésebb korban született generáció nevében szeretnénk megemlékezni egy hozzánk hasonlóan szebb jövőben bízó, tragikus sorsú nemzedékről. "

Az év:
1942
Emiatt borongós, szomorú, álmos a darab, a mozdulatlan, feketébe öltözött, irreálisan magas alakok országukat siratják-gyászolják a színpadon...

Pintér viszonyulását e korhoz nem a cinikus, pökhendi, kívülálló, értelmiségi outsiderattitűd határozza meg, hanem a belülről szemlélő, a kor által (meg)érintett, olykor egyenesen együttérző vagy a rideg nézőpontú krónikás magatartás.

A történet:
a Nyolcadik Kinizsi Pál kerékpáros lövészezred éppen felettesére várakozik, hogy megtudja: kivezénylik-e a frontra. Egy százados felképel egy munkaszolgálatos zsidót, mert az rosszkor jelentette be a felettes érkezését, majd kideríti egyik hadnagyáról, hogy az is zsidó, és munkaszolgálatra akarja küldeni.
Az ezredet a frontra küldik, de mielőtt elutazna, kötelező részt vennie az ezredes Gizella-bálján. A bálon az ezredes morfinista lánya túladagolásban meghal, az ezredes meg bejelenti: főbe löveti azt, akitől a lány a morfiumot kapta.
A leleplezett származású zsidó hadnagy magára vállalja a tettet, hogy magyar katonaként haljon meg.
Az orosz fronton a százados egy partizánnőben felismerni véli hadnagyát, és szerelmes lesz bele.
A történet azzal ér véget, hogy a "vörös szörny" áttöri a frontvonalat.

Mindez egyetlen prózai sor nélkül, zenében elbeszélve.
Az események szimultán mesélési technikával, a jelenetek egymásba csúsztatva bontakoznak ki, a színpadon olykor három-négy cselekményszál is bonyolódik egyszerre.

A humor:
Az egyik fő humorforrás, amikor Pintér a közismert nótának új szöveget ír: ezeken nevetni kell, de úgy, hogy az emberben megfagy a vér. Például mindjárt az előadás elején a Meseautó slágere antiszemita szöveggel hangzik el - nevetségesen vérfagyasztó.
Máskor a darab dramaturgiája "hozza helyzetbe" az eredeti szöveggel énekelt dalokat, amelyek így nem öncélú, atmoszférateremtő vagy illusztratív dekorációk, hanem maguk alkotják a darabot. A Horthy Miklós katonája vagyok, Nincs kegyelem vagy a Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország című dalok szorosan kötődnek egy-egy drámai helyzethez, az "Andere Welt" refrénű német nótát pedig két morfinista énekli.

A színek:
A Gyévuska fekete-fehér színei és azok árnyalatai (még a nemzeti és náci zászlók is szürkések) azt a benyomást keltik, mintha korabeli filmhíradót néznénk.
A díszlet néhány széles fehér lépcsőfokból és egy hatalmas fekete, faragott csillárból áll .
A fehér háttérfóliára a láthatatlan katonasapkás karmester árnyéka vetül; az ő egyszerre valóságos és irreális figurája nyitja-zárja az előadást.
A különböző rangú, egyszerű fekete ruhájú katonák magas - talán rangjukhoz méltóan különböző magasságú - koturnusokat viselnek. Alakjuk megnyúlik, szürreálissá válik. Mivel magasított cipőikben csak lassan, szertartásosan tudnak mozogni, ez határozza meg az előadás mozgásvilágát.
A figurák arca kivétel nélkül festett, a katonáké fehérre meszelt, a katonafeleségekén pedig mintha a sírástól kenődött volna szét a smink - ez is a sorsukat jelzi. Megjegyzem, hogy maszkot, ezt a magyar színpadokon kiveszőben lévő teátrális eszközt, ma már lassan csak ott alkalmazzák, ahol nincs realista-pszichologizáló színjátszás.

Az alakok legelrajzoltabbika a fehér arcú, fehér hajú, már-már szoborszerű német hadvezér (Pintér Béla), aki igen magas koturnuson, hatalmas, fényes köpenyben és óriás tányérsapkában érkezik, kabátjának szárnyai mereven szétállnak, mintha valami szélfútta állókép lenne. Az előadás egyetlen színét, a vöröst, keleti maszkos, mongol arcú, vörös kabátos, irreálisan magas figurák viselik, akik "vörös veszélyként" terítik be majd a színpadot.
A szereplők ikonográfiája egybeolvasztja a hajdani sárga veszély, a mongol-tatár invázió és a vörösszovjet jelképeit. E hatalmas figurákhoz képest Heincz piciny, szürke, egérszerű emberi lény, az egyetlen "szimbolikus" zsidó, akit (jel)meztelenül lőnek majd főbe.

Az esemény:

A korábbi Pintér-munkákban mindig volt egy-egy kiadós lagzi vagy buli, ahol zabolátlanul elszabadulhatott a tánc. Most egy procc, mindenki által utált Gizella-bál van, ahol természetellenes, egyszínű lények kimérten keringőznek. Szertartásszínház lenne ez, legalábbis ami a látványt és a mozgást illeti, ha nem ellenpontozná a szöveg/zene. Pintér nemcsak a formára talál rá, de egy olyan szikár, már-már aszketikus és pontos teatralitásra is, egységes látványra és mozgásra, amely korábbi munkáira nem volt jellemző; ...

Ami nem:
Pintér nem Spiró(!) és nem Szokolay - s ez nem minősítés, hanem módszer és cél kérdése. Színháznak is többféleképp lehet írni, vannak például "egyszeri használatra" készült darabok. A Pintér-Darvas-művek (akárcsak a Mohácsi János-, Bodó Viktor-, Mezei Kinga-, Barabás Olga-félék) konkrét társulat és előadás számára készülnek. Ez a munkamódszer a független színházak sajátja (noha a példa sántít, hiszen Mohácsi nem sorolható közéjük, és mások is a határán vannak). S mert előadást írnak és nem darabot, az előadás jó, és nem a darab. Pintér is jobb rendezőnek, mint drámaírónak, pontosabban: rendező és színész ő, nem drámaíró. Az ő figurái, egyéni replikái jobban megélnek, mint a helyzetei. Legkevésbé a történet szokott sikerülni, de nem is történetmesélő színház az övé.
Hiábavaló tehát számon kérni, hogy miért nem íratja meg íróval-drámaíróval a szövegeit, ez tőle idegen eljárás lenne -> ennek a szerzői színháznak éppen az a lényege, hogy egyazon személy hozza létre a szöveget és az előadást. Nincs külön darab, rendező, társulat. Ha nem is a kollektív improvizáció módszerével dolgoznak, eljárásuk nyitott: a társulat is beleszólhat a szerepek, helyzetek alakításába.
Pintér maga a szöveg, a színház és a színész. Ha valaha drámaírót szerződtet - nem tudom, megteszi-e, és azt sem tudom, hogy ez jót tenne-e neki vagy sem -, akkor sem egy "megírt" darabot rendezne, legfeljebb együtt írna valakivel. Hiszen Pintér Béla Társulatának előadásait a névadó alkotói-művészi személyisége határozza meg, az efféle "egy akarat" színháza, amelynek alapgondolatát, vezérfonalát, formáját egyetlen művészi elképzelés szüli. A végeredmény felől nézve ez "szabad" módszernek tűnne, de mégsem az. Pintért lehet arra ösztönözni, hogy írjon jobb szövegeket, de nem hiszem, hogy azt kellene neki üzenni a kritikusi páholyból, hogy váltsa le munkamódszerét.

A helyszín:
Ha a Gyévuska profi színházban született volna (abszurd ötlet), nem lenne benne koturnus és maszk, irredenta dal és Karády, férfi-nő szerepcsere és recitativóban kurvaanyázás; egyáltalán: e sajátos, szertartásos teatralitás, nyers humor, a téttel bíró történelmi korszak, ezek a groteszk figurák, s mindezek szabálytalan és váratlan elegye csak itt, a független térfélen lehetséges. VAN tehát ilyen színház IS. És jó, hogy van.

A folyamat:
Nem hibátlan mű a Gyévuska: az előadás kétharmada lineárisan bontja ki a cselekményt, az utolsó harmad - a "front", illetve az orosz réteg - erőtlen, kevéssé kidolgozott, a történetek elnagyoltak, nincsenek szituációk, az orosz dalok nem kerülnek helyzetbe, dekoratív célokat szolgálnak. A két orosz gyévuska is csupán díszítőelem, nem szerep; Tatjana Stol és a magyar százados viszonyának nincs igazi tétje.

A magasban bicikliző halott katona Pintérhez méltatlan klisé; bár Pintér nagy kliséművész, és mindig tudatosítja kliséit, ezúttal valahogy nem tette. A vörös maszkos alakok lassú invázióját - pontos képzavar - értjük.
Hiszem, hogy lehetne jobban előadni, elsősorban a dalokat, de ennek a darabos játékstílusnak és színészetnek, az efféle szerzői daraboknak és az egésznek létjogosultsága van. Kell lennie ilyen színháznak, ilyen színjátszásnak, ilyen stílusnak. Mint ahogy van is: Pintér Béla Társulatnak hívják.
http://www.pbest.hu/gyevuska/kritika_Tompa.html

lehet meg kellene nézni ? - bár nem Spiró ....