- ramsau -

2010.06.29

Eljöttünk kicsit Ramsauzni.

Az előzmény: Zsül irtó sokat áradozott, és persze webkameraképeket mutogatott állandóan, hogy milyen szép, meg hogy milyen jó is volt, és megkívántam :) Addig-addig mondogattam, hogy majd 1x engem is vigyen el, hogy 1xcsak elhozott. Az úton végig autóval jöttünk 600 km-t, és kicsit időnként bele is aludtam.

Hogy Zsül hogyan bírta? Hát itt vagyunk ...

Az első megálló majdnem Parndorf lett, csak aztán mégsem. Kicsit meleg is volt, meg sok márkanév volt mindenfelé kiírogatva sale címszó alatt, de nem voltam igazán meggyőzve, hogy Gucci táskát lehet venni akár 2000Ft-ért is, így aztán hagytuk.

A mi második Rastplatz-unk Melk lett, ahol szintén nagyon meleg volt, sok volt a kínai és ráadásul még felújítás alatt is állt az apátság, így nem nagyon terveztük körbenézni, csak átfutni rajta. A belső tér teljesen nyitott volt, kicsit a stockholmi királyi palotára hajazott, és voltak szép folyosói tele idétlen libákkal - ebből irtó sok. Sikerült valahogy egy üresebb képet összehozni és ezzel a lendülettel el is jöttünk.

Aztán már csak jöttünk és jöttünk. Salzburg felé valahogy nem találtunk igazán a hegyeket, Andrea sem volt épp topon, így kiszedtünk minden köztes célpontot, és nyílegyenesen Ramsau felé vettük az irányt.

Az első balra fordulásnál még semmi furcsa nem volt, csak talán a fülpattogás, meg ahogy méterenként mentünk 50 m-eket felfelé. A csúcs: 850m! Itt már azért érezhetően hegynek toltuk felfelé ... jobbra szakadék, meg időnként nagyon zöldes türkiz tavak, majd fehér köves medrek, és még mindig felfelé.. És mikor már azt hittük ideértünk, kiderült, hogy dehogy. Még némi szerpentin, még némi kanyar időnként még a Kefalóniás szerpentinekhez szokott érzékeim is ledöbbentek, hogy mennyire közel a szakadék, és a szakadékban mennyi fenyő, mennyire zöld (és lekaszált) a fű, és mennyire tudnak ezek a tehenek ferdén, meredeken állni - azért kicsit nagyobbnak tűntek, mint Kefalónián a lökött, de azért kisebb méretű zergékre hasonlító kecskék.... Aztán még 1 kanyar, meg még egy, és egy kicsike, épp hogy beférő autólehajtólejtő és megérkeztünk. 900m...

Megdöbbentően nagyok a hegyek (a környék legnagyobbja a Watzmann 2713 m). Már útközben a (keskeny köves, valamint jobbra szakadékos) úton is voltak ritkásabb fák, így a kilátás tudott némi ledöbbentést okozni, de azokon azért továbbmentünk, itt viszont benne voltunk a kilátásban.

Az első benyomás: a ház kisebb, mint a képeken, a hegy (hegyek) meg sokkal-sokkal-sokkal nagyobbak. A szakadékokról meg még nem is szóltam. Apura is felnéztem időnként, hogy milyen földeken akart traktorozni, és hogy a traktor nem borult fel a hegyről le- meg felfelé menet, de itt... meg hogy a tehenek is meg tudnak rajtuk állni. Igaz némelyiknek kicsit sáros az oldala... néha-néha azért dobhatnak egy seggest.... Meg ugye ott van Liptód a kis szakadékjával... hát emellett azért kicsit eltörpül. A hegy olyan magas, hogy a tetején látszik a hó. És ha berobog az égboltra egy felhő, akkor eltűnik benne a csúcsa. A többi a képeken.

Ami még érdekesség: a ház melletti kis csobogós csapos vizecske - hegyi patak, ami mindig folyik, és amit később a faluban is láttunk majdnem minden sarkon. Hideg és kristálytiszta. Iható.

A házba viszont olyan ripsz-ropsz beköltözni nem tudtunk, mert úgy tűnik, napközben itt nem tartózkodik nagyon senki, az ajtók zárva. Persze némi várakozás után megjelenik Frau Schwab, és innen a szoba elfoglalása már gyorsan ment, és a kilátás tényleg a beígért: a hegyekre néz. Kicsomagolás, majd rendezkedés után irány a falu. Szerpentineken megint le, kis időzés a fűgyűjtő, hatalmas, az egyszemélyes utat teljesen betöltő, álló traktor tulajára várva, majd tovább.

A falu persze pici: 1 főutcája van, hosszú, tele csupa-csupa világtól elzártságra vágyó embereknek kiadandó szobácskákkal. Még a boltot sem találtuk meg aznap, csak kocsmákat, a kiadandó szobákkal teli házakat, és persze a webkamerás képen már említett templomot a kis zajos patakocskájával (Ramsauer Ache), meg itt a tehenek mellett, 45 fokos szögben békésen legelésző, néha beeeeszólogató birkákat. A séta után kinéztük a holnapi túra indulópontját, majd hazajöttünk. Este még némi rinyálás volt - részemről -, hogy az internet mégsem úgy internet, mint ahogyan azt elképzeltem - rimánkodni meg a Frau Schwabnak nem akartam, hogy márpedig engedjen napi 1x, így aztán maradt a beboroskólázás és alvás.

Azt hiszem a világtól elzárva élésnek ezt a bizonyos velejáróját nem tudnám megszokni. Lehet kibírnám itt akár hónapokig is, de úgy, hogy sehol semmi internet... vagy igen, csak nem férhetek hozzá...

Na alvás.