- szőkőhév -

Az igazsághoz tartozik:
http://www.joedonnellan.com/2014/11/leap-year-2010.html

De ettől függetlenül a filmet nagyon szeretem :)
Nagyon így Írország benne, nagyon szépek a tájak és Ballycarbery vára - az valami mesés. Érdekes, hogy élőben nem ennyire nagy már - ahogy olvastam elbontották mostanában az egyik oldalát sajnos :(

https://en.wikipedia.org/wiki/Ballycarbery_Castle


És a legenda sem annyira romantikus, ahogy Declan elmesélte - az eredeti helyszínen (romantikus háttérzenével :)- az esőt meg hagyjuk).
https://www.discoveringireland.com/the-legend-of-diarmuid-and-grainne/

Több, mint 100 éve Grainne volt Írország legszebb nője, Fionn MacCool  ki is nézte második feleségének. 
Megkérte, beleegyeztek és nagy ünnepet hoztak létre a pár megünneplésére. Ám még azon az éjszakán Grainne találkozott Diarmuiddal, Fionn egyik legjobb harcosával és első látásra beleszeretett.
 Grainne mindent eldobott Diarmuidért: bevallotta neki, hogy szereti, de Diarmuid ellenállt , hű volt Fionnhoz. 
Grainnet  nem érdekelte a nem, varázslatot küldött rá és végül Diarmuid is viszontszerette. 
Elmenekültek a várból és a nagyon dühös Fionn és az emberei üldözőbe vették.
 Írország minden embere a menekülőket kereste, így barlangokban, fák odújában,  mindenféle zugok és fészkekben rejtőztek előlük. 
Hosszú évek után, Grainne terhes lett Diarmuid gyermekével, és a sors közbelépett. 
 Egy nap a pusztában, amikor Fionn és emberei körbevették Diarmuid és Grainnet, amikor épp Benbulben, a Sligo városán át menekültek: egy óriási vaddisznó jött szembe velük. 
 Teljesült hát az átok: Diarmuidnak a legenda megjósolta, hogy az egyetlen élő lény, amely ártani fog neki, egy vaddisznó lesz. 
Ahogy a vaddisznó futni kezdett feléjük, Diarmuid terhes szeretője elég ugrott, hogy megvédje és életre szóló harcot vívott vele. Ugyan a kardjával megölte a vaddisznót, de halálosan megsebesült.
Amikor Fionn és emberei felértek a kőbányába, Diarmuid már haldoklott a terhes Grainne karjában. Grainne tudta, hogy csak egy esélye van a szeretőjének megmentésére: könyörgött Fionnak, hogy könyörüljön, és emlékezzen rá, mennyire jó volt hozzá először és csak kis vizet kért, hogy Diarmuid nyugodtan hallgasson meg.  

De Fionnt nem érdekelte már semmi, mérges volt, hogy a legjobb barátja és a felesége leléptek az esküvőről. Fionn emberei is könyörögtek neki, hogy segítsen a nagy harcosnak élni, de Fionn mindenkit visszautasított. 
Csak amikor Fionn fia, Oisin támadt az apjára, azzal fenyegetőzvén, hogy megöli, akkor egyezett csak bele, hogy segítséget nyújt Diarmuidnak. 
De már késő volt, mielőtt Fionn odaadhatta volna a vizet, Diarmuid már meghalt.

- végülis : Mi volt a legjobb Milánóban?

Hétfőn nagyon korán keltünk, előre megmondta Zsül, hogy ez olyan meglepetésféle lesz - és tökéletesen abban voltam, hogy beállunk a Duomo sorba. Nagyon durván el voltam kenődve pénteken és gondoltam, hogy akkor most meglesz - állunk majd korán és sokat, meg minden, de meglesz.

Az mondjuk furcsa volt, hogy a restink felé indultunk, még úgy is, hogy közben Zsül mondta, hogy kapok kedvenc kávét, de elvitelre, mert sietünk.

Aztán miközben szürcsölgettem, nézegetni kezdte a vonatokat, én meg - még aludtam! - felkiáltottam, hogy jé Firenze!!! - aztán győztem harapni a nyelvem, merthogy biztos megint rosszat csináltam, amikor Zsül odaszólt, hogy már megint hol látom?????

Akkor kicsit állat leejtve mondtam neki a vágányszámot is, és gyanúsan nekiindultunk a vonatok felé... mondjuk még azért volt bennem kétely.. hogy talán valami mást nézünk meg, Comó-tó? vagy ... mi is van közel Milánóhoz? :)

Aztán felültünk a vonatra és Zsül kezdte mondani, hogy ez ám nem akármilyen vonat, ez a Trenitalia és akkor most mindent tudok.

Semmit nem tudtam.

Látta rajtam, hogy igazán semmi sejtésem semmiről, így megsajnált és elmondta, hogy a vonat tud ám 400-zal is menni ám, és hogy Firenzében leszünk kb. 1,5 óra alatt (300 km), úgyhogy addig találjam ki mit csináljunk ott.

Hát felébredtem egyből :D

Innentől aztán minden tetszett a vonaton :D. Jöttek az egyenruhás stewardok, újságot, zacskós kekszet, chipset, vizet kaptunk, ami benne volt a jegy árában - tiszta repülő feeling :-). Bár elsőre New York Times-t ajánlottak, mégis La Republica-t kértünk :D (láttuk benne a magyar választási eredményeket), és tényleg írtó gyorsan be is értünk Santa Maria Novella állomásra.

Tervet persze nem sikerült kovácsolni semmit :D.

Az eső nekiállt esni, de nem tudott letörni, amikor leszálltam a vonatról tökéletesen olyan volt, mintha hazaértem volna :D.

De mert az eső esett, hát kitaláltuk, hogy benézünk 1-2 ruhaboltba: H&M, Zara, majd csak úgy császkáltunk össze-vissza, amerre csak találtunk tetőt a fejünk felett.

Muszáj volt elmenni a Ponte Vecchio-ra és muszáj volt végignézni az ékszereket :D. Muszáj volt mindent megnézni, ami liliom alakú volt :D. Aztán amikor már kezdtem tökéletesen megcsömörleni a nézelődéstől - rám kacsintott egy csillogós és liliomos gyűrű a kirakatban:). Zsül kérdezte, hogy na? én meg, hogy nem is tudom, meg minden.. addig addig, hogy tovább is mentünk egy kirakattal, Zsül meg látta, hogy az eladó néni milyen csalódottan néz minket :).

Aztán csak nem hagyott nyugodni a gondolat... Liliomos, csillogó, Ponte Vecchios... Visszamentünk :).
Onnantól mindenhol azt nézegettem: esőben, icipici fényben, boltokban a neonnál :D.

Kitaláltuk, hogy elmegyünk a Santa Crocéhoz is, ott sírtam el magam tavaly egy bácsi hegedűjátékán (még jó, hogy nem ájultam el, mint Stendhal :D), aztán erősen tanakodni kezdtünk, hogy menjünk-e be, vagy mi legyen.

Épp nem esett, és inkább a Bobolira szavaztam - az is kimaradt novemberben.

Átsétáltunk a hídon és nem találtuk a bejáratot, vagyis találtunk egy bejáratot de az a Bardini kerten át vitt be a Boboliba és 10 euróba került fejenként.

Irtó sokat költöttem már mindenre - nem nagyon mertem forszírozni, hogy most is menjünk - így nekiálltunk kerülővel felmenni a hegynek fel.

Na az a hegy tényleg durva volt - voltak kockaköves részek is és majdnem egyszerre vihogtunk fel azon, hogy ha az Öcsi firenzei lenne, akkor a maratont  tutti nem éltem volna túl :D

Meglepően gyorsan felértünk a Forte Belvederéhez, ám nekiállt esni az eső sajnos.

Időnk sem volt már sok, menni kellett vissza a vonathoz, hogy időben kiérjünk a milánó-malpensai reptérre.

Visszafele beugrottunk a mekibe egy forrócsokira, nagyjából átmelegedve felszálltunk a vonatunkra és repesztettünk vissza a milánói csentráléba.

Sajnos visszafele a vonatnak sikerült adni a magyar viszonyokat - a város előtt kb. 20 méterre csak álltunk és álltunk és vártunk... 

Irtó futásba kezdtünk a csomagjainkért és futva rohantunk vissza a csentrále mögötti Malpensa Shuttle-hoz, így történhetett hogy a korábbit símán elszalasztottuk és a későbbivel indultunk.

A reptéren még felidegesítettem magam a csokiárakon is :D, a repülőhöz is ömlesztve tereltek minket, na de végül fent ültünk a repülőn és már indultunk is hazafele.

A végére tartogattam a megfejtést, hogy mi is volt a legjobb Milánóban? :D

Tudom, beragadt valami tavaly novemberben és azt is, hogy annyi szép hely van még a világon. Azért ha lehetne kívánni, hogy hol szülessek újra, azt hiszem én Firenzét kérném. Úgy is, hogy csak az icipici, turistákkal tömött központja szép, úgyis, hogy szinte mindenki bagózik az utcán, úgyis, hogy minden icipici utcácskába azért befér 1-1 Maserati :). Érdekes, hogy Milánóban Maseratit nem láttunk ... :o 

#amoFirenze

- Milánó: maraton ON-

Hogy milyen volt a maraton?

Naná hogy hoztuk a formánkat, Zsül meg a videóját és azért kicsit örülök, hogy a blogra azt nem lehet feltenni, mert túl nagy :D

Kezdtük azzal, hogy megfüttyögtük a felvezető rendőröket, merthogy dudáltak - tuti a tüllszoknyánknak :D.

Aztán elbúcsúztattuk Zsuzsit - ő volt az első futó - és nekiláttunk sétálgatni a metró felé, hogy majd ott legyünk mindannyian a következő váltásnál. Szerencsére láttuk Zsuzsit, sikítoztunk is felé, hogy hajrá, majd becsorogtunk a tömeggel és beálltunk a csúcsba :). 

Az első váltáshoz ráhagytunk időt, meg körbe is néztünk a Pagano megállónál és vártunk. Vártunk.
Aztán leszólította a csapatot a bemondófiú :D. Elsőre észre sem vettem, csak azt hallottam, hogy Orsi nagyon mondja, hogy beszéljen angolul :D. Persze odamentem, hogy hátha be tudok kiabálni a mikrofonba egy "in bocca al luuuupooooo!"-t, de a fiúka annyira Orsival akart barátkozni, amennyire Orsi meg nem :D. 

Bele akartam kiabálni a csapatnevünket is a hírnévbe - de tökéletesen esélytelen voltam a mikrofonra :D. Orsi szelfizett és ... megjött Zsuzsi. Kicsit megijedtünk, hogy mi történhetett vele, aztán kiderült, hogy a Dómot nem tudták kihagyni: irtósokat fényképezkedtek - hiába futottak előtte és 1 óra múlva utána is 6:20-as tempóval :D.

Na de megtörtént a váltás, nekiindultunk a Lotto metróállomásnak a többi millió váltóval :). Közben kiderült, hogy Orsinak a szpíkerfiú megadta a nevét: Angelo ... :D

Lottonál nagyon sokat kellett sétálni a váltópontig, cserében a váltóhelyre mindenki bemehetett csomagtól, rajtszámtól függetlenül :).

Onnan már csak mi voltunk vissza Gabryval - mentünk is Uruguayba :).

Izgultam erősen - az évben nagyjából nem futottam semmit, próbáltam egyezkedni Gabryval, hogy ne fussunk gyorsan, meg ha úgy állunk menjen el nyugodtan, de megnyugtatott, hogy ugyanmár :)

Lett is belőle egy tökéletesen jó hangulatú kb. 6:20-as kb. 11 km (az órát persze megint elfelejtettem benyomni :D).

Végig vigyorogtunk mindenkire - a képeken majdnem teljesen egyszerre mozgott a lábunk is. A rendőrök is magyaráztak, megfejtettük, hogy biztosan túl gyorsak vagyunk, az a baj :D.

Aztán nagyon gyorsan odaértünk a végére, ahol már vártak a többiek :).
Az volt a terv, hogy közösen  futunk be, mind a 2 csapat, mind a nyolcan. Persze nem kíméltük magunkat, össze-vissza folyt a könnyem, a zsepit sem találtam, de fogni is kellett egymás kezét, a végén már kínomban röhögtem folyamatosan és még várni is kellett, mert az előttünk lévő csapat még fényképezkedett és addig nem engedtek minket be :D.

Na de beértünk és tökéletesen megértettem Zsuzsit, amikor mondta, hogy nagyon futna még tovább :D. Nekem táncolhatnékom volt a nézők nagy derültségére :D. 

Aztán csak mi mehettünk be a gambiánkba Gabryval, mi kaptuk meg az érmeket is (4-4 db-ot) és ráztuk erősen a kerítés mellett sikongató többieknek, hogy bebebeeeee :D

Nagyon jó hangulatú verseny lett :).

A végén nézegettük kicsit még a jótékonysági csoportokat (mi is úgy futottunk) , majd indultunk szavazni. Úgy, ahogy voltunk.

Tüllben, izzadtan, fellelkesülve :).

Aztán a konzulátuson mások is voltak ugyanígy, legalább nem éreztem magam egyedül és mikor a hátunk mögött mindenki magyarul beszélt, inkább hallgattam sokat és erősen :D.

Szavaztunk:

https://www.napi.hu/roviden/?cikkid=10003248#

(a képen én tudtam a legkevésbé mit is akarok igazán pózolni :D).

Aztán maradt még fél napunk, amikor Zsül megkérdezte, hogy akkor mi a következő program. Válaszoltam botorul és lelkesen, hogy csinálhatunk bármit szabadon ! :D 

Ettünk, ittunk (aperolt :D), majd megint korán kellett feküdni, mert jött a hétfő és a meglepetés :).

- Milánó: Expón -

Másnap már hatalmas lendülettel keltünk - kiderült, hogy a lófrálásnak, fejfájásnak, a telefonon a Messenger hiánynak köszönhetően jól elkapáltam magam a la mia quadrámban, így aztán megbeszéltük, hogy ha nem is korán, de mindenképpen ott leszünk az Expon, főleg azért, mert a váltók csak együtt kaphatták meg a rajtcsomagjaikat. 

A Messengert feltelepítettük még este a telefonra, hogy azért a kapcsolatot tudjuk tartani, de persze vacakolt végig. A nap tűzött, azért sikerült elsőnek odaérni :). Gabry közben írt, hogy ő is az Expon van már és örömködtünk nagyon, amikor találkoztunk :).

Megjöttek a többiek is - összedobtuk egy kupacba az orvosi igazolásokat, a beleegyező nyilatkozatokat és indultunk neki a rajtcsomagoknak :).

Útközben végig lehetett kóstolni mindent, bohóckodtunk mindenkivel, fényképezgettünk a Garda maratonos standon, (kiszúrtam Chiod standját is :)) és el is értünk a pólókhoz, ahol S-es már nem volt :o, de felpróbálva tökéletes volt az M méret is :) (mégiscsak egy Armani pólóról volt szó, azt azért mutogatni kell mindenhol ahol csak lehet, muszáj jó méretnek lennie :)).
Mentünk tovább - a csomagunkon folyamatosan ikszelték ki, hogy hol tartunk, megkaptuk a rajtszámokat, majd az egyik standon a néni szólt, hogy csak menjünk tovább, még kapunk kis ajándékokat, amit csak a nők kapnak. 

Két arckrém minta volt, amit mondtam is Zsülnek a szállodánkban, hogy nagyon szereti az arcom...
(rákerestem a neten : Lierac és olcsóbbat.hu , amire ki is jött, hogy 42750 Ft :D 
https://www.olcsobbat.hu/termek/lierac_premium_nappali_es_ejszakai_luxus_krem_50_ml-5556c23b8e16d5672600002a/).

A lányokkal végigcsacsogtuk a kanyargókat, aztán mindenki ment mindenfele egyedül is - megfűztem Zsült, hogy jöjjön velem Chiod-hoz. :)

Nagyon akartam a könyvét, régóta nézegettem a rajzait a Facebookon. Amivel megtört a jég és rajongója lettem, az egy rajz egy remegő lábú maratonistáról, aki esőben megy, alufóliába csomagolva, (teljesen szétázva), de vigyorral az arcán és mutogatja persze az érmét is :D 

Tökéletesen rámillett :D - tökéletesen így néztem ki Firenzében :D

A Facebookon többször írták, hogy lesz az Expon, rajzol is bármit, meg a könyvét is meg lehet venni, teljes komolysággal odaírtam én is, hogy ott leszek :D (vissza is írta, hogy: Ti aspettiamo :D). 

Aztán mire odaértem a pulthoz (sok-sok hezitálás mellett), a "mi piace...."-n kívül abszolút semmi nem jutott eszembe, hogy mit is mondhatnék :D (tökéletesen nem voltam firenzei Milánóban :D).

Ha nincs ott Zsül angol tudása, lehet még most is ott üldögélnék méla vigyorral az arcomon és mutogatnám, hogy a könyv kell :D 

Igazából azt szerettem volna, ha a könyvbe Zsült rajzolja bele - futónak - mert nem szokott futni, de mert annyira leblokkoltam Zsül elmondta, hogy engem rajzoljon bele és Firenzében :). 

Irtóra imádom ezt a könyvet azóta is :). 

Dedikálva is van és Chiod elővette a telefonját is, hogy hogyan is van a firenzei Duomó, hogy azt is odarajzolja mögém :). (amúgy milánói építész :)).

Az Expo után lepakoltunk a szállodában és indultunk neki a második napnak :). Elugrottunk a Castello Sforzesco-ba (Fontos!: útközben találtam egy Decathlont!!! :D). 













Meg akartam mászni a Torre Brancát, amiről közben kiderült, hogy inkább néz ki egy víztoronynak, mint egy erődnek (ez valahogy beragadt, hogy az márpedig egy várbástya lesz valahol a Castellón :)).

Amúgy mászni nem lehetett, lifttel vittek fel, és nem is maradtunk sokáig - de a kilátásért megérte :).

Majd megnéztük az Arco delle Pace-t a földön is  és fagyit ettünk a Porta Garibaldinál :) (vagy 4 adagot fejenként), és ennyi energiával aztán nekimentünk a Naviglinek :).

Na az borzasztó volt :D. Mármint az odavezető út. Rosszabb, mint a nyócker sötét bugyrai :D. Tömeg mindenütt, a járdára kipakolt székeken üldögélő vendégek, folyamatosan hullámzó emberáradat, 1-2 Ferrari   - időközben beszürkült és vacsoraidő lett. 

Navigli sokkal kisebb volt élőben, mint ahogyan gondoltam és nagyon zavart, hogy mindenhol kerülgetni kell mindent. Látszott azonnal, hogy beülni nem fogunk tudni sehova - és kicsit megijedtem, hogy nem fogok enni semmit sem aznap már (és a tésztaparti???). 

Azért az egyik oldalon lesétáltunk a betonhídig, majd visszametróztunk a szálloda felé. Zsuzsi időközben írt, hogy nem messze a Tüdő :D kávézóban vár minket, így rögtön oda is mentünk :). Mondtuk az olasz felszolgáló-lánynak, hogy miei ámicsi - és csak nevetett és vitt minket az ámicsijeinkhez :D

A taktikai megbeszélést követte a tésztaparti - majd sikerült mindenkinek olyan jól elfáradni, hogy gyorsan akartunk lefeküdni, hogy hamar hazaérjünk a maraton miatt :).

- mi volt a legjobb Milánóban? -

... hogy mi tetszett a legjobban Milánóban? :) 

Még valamikor a télen merült fel a futócsoportban, hogy el kellene ugrani a Milánó maratonra. 

Nem egyedül találtam ki :) és nem is csak Milánó volt a konkrét város, szóba jött még Madrid is. Aztán már épp kezdtem erősen tanácstalan lenni (Zsül mondta, hogy ő még Madridban ám nem volt), amikor Zsuzsi megírta a csoporttagokat és benne lettem én is :) 

Még sosem voltam kiválasztott csoporttag, sosem voltak még (normális) barátaim, de tényleg :D, baromi büszkének éreztem magam :D. Mondtam is Zsülnek, hogy csak nehogy 6 perceket kelljen futni, amikor Tündével az élen megszavazták, hogy nekem jár a leghosszabb táv, mert én vagyok a leggyorsabb (dehogy :D). 

A leghosszabb táv végül Zsuzsié lett (13 km), mert az volt a központban - ő választotta, a többi meg alakult. Gabrival kerültem párba (2x4 -es váltóban mentünk), örültem neki :), szeretem a tempóját, tetszik, hogy mindig nézi az óráját (én mindig ellazsálom :(), meg, hogy komolyan veszi az egészet (hát igen, nekem a komolytalankodás megy jobban.. :)). 

Kezdett kialakulni minden - lett szállás, repülőjegy, Zsült is sikerült hangulatba hozni az ígérettel, hogy majd én tervezem a napi programokat :D (kivéve a hétfő :)), vártam már nagyon, hogy csak menjünk :). 

Az utolsó utáni pillanatban esett le, hogy nem a Főnökömmel repülök (pedig már épp felkészítettem rá, hogy iszonyú sokan leszünk lányok, irtó hangosak, de majd úgy csinálok, mintha nem ismerném :D).
Pénteken hajnalban nekiindultunk és hétfő éjjel jöttünk csak haza.

Nézegettem is erősen, hogy mit lehet Milánóban tenni, sokszor rácsodálkoztam azért még Firenzére is, hogy ott meg ilyenkor mi van, amikor Zsül végül megunta és rám szólt, hogy most azért a milánói utunk idejére legalább akadjak már le Firenzéről... (esküszöm próbáltam). 

Jött a repülés, élveztem :). A hajnali órában indulás nem hazudtolta meg magát, lett fejgörcsöm erősen :(, meg az előttünk ülő arany pecsétgyűrűs, arany nyakláncos hazánkbeli is tartott hangos, aktuális beszámolókat az Indexről, aztán próbáltam aludni és sitty-sutty Milánóban is lettünk :) 

Nem találtunk "Benvenuti Milano!" táblát a reptéren... 

így le is csúsztunk az azonnal induló "Flibco" buszunkról (Malpensa Shuttle), de volt másik, ahova elsőnek szálltam fel és sajnos ahol ugyanúgy szemben ült és tudósított a kopasz, olaszosan viselkedő magyarunk... be kellett vennem a gyógyszert :(.

 A szállást nagyon gyorsan megtaláltuk :). Szimpatikus volt Giovanni is, aki mondta, hogy oké, vigyük csak be a bőröndöket a csomagszobába, fel is ragasztott rá bilétát, hogy 706-os szoba :). Örültünk neki erősen, hogy majd jó magasból látjuk a kilátást, amikor kifele menet a szemben lévő ház emeleteit leszámolva rájöttünk, hogy az is 8 emeletes :D. Na de nem zavart semmi, pláne, hogy végül a 201-es szobát kaptuk :-))). Elindultunk a milánói utcákon a fejünk után :). Nem Firenze volt - totál elkeveredtem volna a Malpensa (rossz gondolat? :D) reptéren összeszedett kis térképem nélkül. Még így is volt többször, hogy Zsül inkább ránézett a telefonra, hogy na akkor merre menjünk, annyira hoztam a szokásos tévelygős formámat :) (bezzeg Firenzében ... !:))
Viszont folyamatosan láttunk Ferrarit... :D

Elsőre a Scala Múzeumba akartunk menni - vettünk rá előre jegyet, arra vettük az irányt egy nagyon szép kis parkon át. A parkban futottak, nap sütött, volt kis tó, kacsák, sóhajtottam is, hogy "de romantikás .. " :)
Fényképeztem mindenfele, majd jött a Porta Nuova :).

Ami nagyon bulis volt, hogy Milánó tökéletes nagyváros. Nagyon ritkán vannak szép kis régi épületszerűségek, jól rá lehetett csodálkozni a flaszteron sétálva, hogy egy kereszteződésben meg ott áll egy hatalmas diadalív :).
Mintha a 11. kerületben a Gomba egy hatalmas, a forgalmas villamos utat átívelő diadalív lenne :D.
Na de mentünk tovább az egyszemélyes aszfalt gyalogúton, mellettünk a munkanapi Ferrarival repesztő tömeg, zsezsegő turisták és megint semmi érdekesség, amikor rádöbbentünk, hogy megérkeztünk a Scala-hoz.

Tudtam, hogy teljesen jelentéktelen az épület, le is rajzoltam a kis noteszembe, épp ezért akartam annyira megnézni, hogy milyen lehet belül. 

(Hát ugyanúgy semmi extra :D). 

A nézőtérre nem tudunk bemenni, pont próba volt, de be lehetett kukucskálni és .. és sokkal kisebb, mint a pesti :). A színpad nagyobbnak tűnt, de lehet tényleg csak azért, mert a nézőtér összességében kisebb, jóval. Emelet, páholy, sokkal több. Nekem tetszett még így is, de símán el tudom képzelni, hogy aki túl sokat olvas a milánói Scala-ról, annak azért ez csalódás is lehet.

Aztán átsétáltunk a II. Vittorio Emanuele Gallerián és csak ámultam, és ámultam. Teljesen jól rá tudtam csodálkozni, még úgy is, hogy már akkor volt tömeg, pedig még dél sem volt. A bikát elsőre nem találtam meg , na de mást  :) 

Aztán Zsül szólt, hogy csukjam be a szemem, meg ne lessek és átbotorkáltunk a .... Hát .. szép volt, tényleg .. meg minden.. de nem egy firenzei dóm azért.. :D. Ami nagyon durván csalódás volt, az a tűző napon kígyózó sorban álló tömeg :(.
Leesett, hogy a Dóm megmászását el kell engedni :(. Zsül is folyamatosan tüsszögött (betámadt a pollen) és nagyon csalódott lettem, beállt a fejgörcsöm is :(.






Valahogy folyamatosan szembejött a Milanocard és gondoltuk utánajárunk, hogy azzal mit tudnánk kezdeni. Kérdezgettünk mindenkit, hogy hol lehet olyant venni, amire aztán kaptunk minden választ, hogy jobbra van, meg balra, meg egyenesen, meg majd látni fogjuk... hát nem láttuk. A Galleriát vagy ötször körbejártuk, akkor sem... 
Zsül persze nem adta fel, ennek köszönhetően felmentünk kilátni a Galleria tetejére lifttel - hogy ott majd biztosan tudni fogják. Agyrém, hogy a lift kb. olyan helyen van, mintha egy kitáblázatlan pesti kapualjba kéne beovatlankodni... Találtunk is két kislányt és Zsül nagy vakmerészen meg is vette, és ha már ott voltunk, rábeszéltem, hogy menjünk kilátni. Ezt is olvastam több helyen, hogy a Galleriáról jó rálátás nyílik a térre (persze a Dómot is belegondoltam, ami végülis nem látszott :)), meg hogy így az a 12 eurós belépő helyett ingyen van, sőt kapunk 1 napos metrójegyet, ami onnan él, ahogy először használni fogjuk.
Persze ehhez telepíteni kellett egy alkalmazást a telefonra. 
Zsülnek kapásból nem ment a telefonja, így megpróbáltuk az én krehácsomra, ami végülis sikerült, olyannyira, hogy azonnal nekiállt visszaszámlálni a metrónapijegyből is, amit nem is használtunk sem :D.
Na de elmentünk kilátni.
Egy vasszerkezetű lépcsős, tetőkön átívelő hosszú járat volt, aminél tényleg elég sok minden látszott, bár a Dóm tényleg nem.

Voltak a korláton kiírások is, hogy mit látunk a távolban, ki építette, miről híres - tetszettek, bár a nap nagyon tűzött, és már erősen fáradtunk is (túl korán keltünk).
A hosszú elágazás után kijutottunk a 12 macska étterembe, ahol ehettünk volna, de valami miatt lebeszéltem Zsült :D és kitaláltuk,hogy majd megkerüljük és a kanyargós csigalépcsőn megyünk lefele.
Kanyarogtunk is folyamatosan, csak mentünk és mentünk. Kicsit már kezdtünk megijedni, hogy akkor most mi lesz, amikor leérve megpillantottuk az ajtót, ami ... igen :D zárva volt. :D
Na gondoltam, ha most vissza kell menni ezt a 8 emeletet akkor én meghalok, de szerencsére találtunk egy vészkijáratot is, és lám! kiértünk a Galleriába szemben a Cracco-val :).

A sok hisztimmel persze Zsül kedvét azért elvettem az egésztől, (nem így akartam), mentünk inkább vissza a szállásunkra kicsomagolni.
Megint bevettem gyógyszert és kicsit leheveredtem az ágyra, hogy múljon, aztán kis idő elteltével rábeszéltem Zsült még kis császkára a környéken. A környék konkrétan a (T)csentrále vasútállomást jelentette, ami nagyon közel volt és ahol láttam könyvesboltot, Zarát :D meg úgy nagyjából minden butik érdekelt :).

Zsül beleegyezett és a lófrálásunk közepette felfedeztünk egy kis restit, ahol irtófinom ginseng kapucsínót ittam :o. Kajából is volt mindenféle, szendvics, pizza, dolcék - kérhettem én olaszul, azt adták, amit akartam, így egyből szimpatikus lett a hely, odajártunk utána állandóan, ha éhesek lettünk :). Estére mást már nem terveztünk, a korán kelésnek köszönhetően olyan gyorsan belealudtam a németül beszélő olasz krimibe, amit a falon lévő tévében találtunk, és máig nem tudom, ki is volt a szőke nő gyilkosa :D