Hétfőn nagyon korán keltünk, előre megmondta Zsül, hogy ez olyan meglepetésféle lesz - és tökéletesen abban voltam, hogy beállunk a Duomo sorba. Nagyon durván el voltam kenődve pénteken és gondoltam, hogy akkor most meglesz - állunk majd korán és sokat, meg minden, de meglesz.
Az mondjuk furcsa volt, hogy a restink felé indultunk, még úgy is, hogy közben Zsül mondta, hogy kapok kedvenc kávét, de elvitelre, mert sietünk.
Aztán miközben szürcsölgettem, nézegetni kezdte a vonatokat, én meg - még aludtam! - felkiáltottam, hogy jé Firenze!!! - aztán győztem harapni a nyelvem, merthogy biztos megint rosszat csináltam, amikor Zsül odaszólt, hogy már megint hol látom?????
Akkor kicsit állat leejtve mondtam neki a vágányszámot is, és gyanúsan nekiindultunk a vonatok felé... mondjuk még azért volt bennem kétely.. hogy talán valami mást nézünk meg, Comó-tó? vagy ... mi is van közel Milánóhoz? :)
Aztán felültünk a vonatra és Zsül kezdte mondani, hogy ez ám nem akármilyen vonat, ez a Trenitalia és akkor most mindent tudok.
Semmit nem tudtam.
Látta rajtam, hogy igazán semmi sejtésem semmiről, így megsajnált és elmondta, hogy a vonat tud ám 400-zal is menni ám, és hogy Firenzében leszünk kb. 1,5 óra alatt (300 km), úgyhogy addig találjam ki mit csináljunk ott.
Hát felébredtem egyből :D
Innentől aztán minden tetszett a vonaton :D. Jöttek az egyenruhás stewardok, újságot, zacskós kekszet, chipset, vizet kaptunk, ami benne volt a jegy árában - tiszta repülő feeling :-). Bár elsőre New York Times-t ajánlottak, mégis La Republica-t kértünk :D (láttuk benne a magyar választási eredményeket), és tényleg írtó gyorsan be is értünk Santa Maria Novella állomásra.
Tervet persze nem sikerült kovácsolni semmit :D.
Az eső nekiállt esni, de nem tudott letörni, amikor leszálltam a vonatról tökéletesen olyan volt, mintha hazaértem volna :D.
De mert az eső esett, hát kitaláltuk, hogy benézünk 1-2 ruhaboltba: H&M, Zara, majd csak úgy császkáltunk össze-vissza, amerre csak találtunk tetőt a fejünk felett.
Muszáj volt elmenni a Ponte Vecchio-ra és muszáj volt végignézni az ékszereket :D. Muszáj volt mindent megnézni, ami liliom alakú volt :D. Aztán amikor már kezdtem tökéletesen megcsömörleni a nézelődéstől - rám kacsintott egy csillogós és liliomos gyűrű a kirakatban:). Zsül kérdezte, hogy na? én meg, hogy nem is tudom, meg minden.. addig addig, hogy tovább is mentünk egy kirakattal, Zsül meg látta, hogy az eladó néni milyen csalódottan néz minket :).
Aztán csak nem hagyott nyugodni a gondolat... Liliomos, csillogó, Ponte Vecchios... Visszamentünk :).
Onnantól mindenhol azt nézegettem: esőben, icipici fényben, boltokban a neonnál :D.
Onnantól mindenhol azt nézegettem: esőben, icipici fényben, boltokban a neonnál :D.
Kitaláltuk, hogy elmegyünk a Santa Crocéhoz is, ott sírtam el magam tavaly egy bácsi hegedűjátékán (még jó, hogy nem ájultam el, mint Stendhal :D), aztán erősen tanakodni kezdtünk, hogy menjünk-e be, vagy mi legyen.
Épp nem esett, és inkább a Bobolira szavaztam - az is kimaradt novemberben.
Átsétáltunk a hídon és nem találtuk a bejáratot, vagyis találtunk egy bejáratot de az a Bardini kerten át vitt be a Boboliba és 10 euróba került fejenként.
Irtó sokat költöttem már mindenre - nem nagyon mertem forszírozni, hogy most is menjünk - így nekiálltunk kerülővel felmenni a hegynek fel.
Na az a hegy tényleg durva volt - voltak kockaköves részek is és majdnem egyszerre vihogtunk fel azon, hogy ha az Öcsi firenzei lenne, akkor a maratont tutti nem éltem volna túl :D
Meglepően gyorsan felértünk a Forte Belvederéhez, ám nekiállt esni az eső sajnos.
Időnk sem volt már sok, menni kellett vissza a vonathoz, hogy időben kiérjünk a milánó-malpensai reptérre.
Visszafele beugrottunk a mekibe egy forrócsokira, nagyjából átmelegedve felszálltunk a vonatunkra és repesztettünk vissza a milánói csentráléba.
Sajnos visszafele a vonatnak sikerült adni a magyar viszonyokat - a város előtt kb. 20 méterre csak álltunk és álltunk és vártunk...
Irtó futásba kezdtünk a csomagjainkért és futva rohantunk vissza a csentrále mögötti Malpensa Shuttle-hoz, így történhetett hogy a korábbit símán elszalasztottuk és a későbbivel indultunk.
A reptéren még felidegesítettem magam a csokiárakon is :D, a repülőhöz is ömlesztve tereltek minket, na de végül fent ültünk a repülőn és már indultunk is hazafele.
A végére tartogattam a megfejtést, hogy mi is volt a legjobb Milánóban? :D
Tudom, beragadt valami tavaly novemberben és azt is, hogy annyi szép hely van még a világon. Azért ha lehetne kívánni, hogy hol szülessek újra, azt hiszem én Firenzét kérném. Úgy is, hogy csak az icipici, turistákkal tömött központja szép, úgyis, hogy szinte mindenki bagózik az utcán, úgyis, hogy minden icipici utcácskába azért befér 1-1 Maserati :). Érdekes, hogy Milánóban Maseratit nem láttunk ... :o
#amoFirenze
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése