2009. október 8., csütörtök

- (csak) vénnek való ....? -

A lépcső felől csoszogó lépések hallatszanak, bot koppanása, dünnyögés, hogy: "jajaj a hátam (nyakam/lábam/derekam", valamint ezek kombinációi), majd az ajtó megkondul a beleverődő kockás, olasz import bevásárlókocsitól, s fellép egy másik, még az első nagykalapos tántinál is ráncosabb, görnyedtebb, vénebb öregember. Mankóra támaszkodva vonszolja magát, pergamen állagú arcbőre petyhüdten fittyed le hibás, sárga fogairól. Egyenesen a kocsi közepén található ajtóhoz rohan(!) könyökével vágva az utat, nehézkesen zöttyen le, és köhögni kezd. A már ott ülő másik sorvadt vénember csak egy kurta, undorodó pillantást vetett a jövevényre; a nagykalapos úriöregasszony pedig tudomásul sem veszi, hogy elfoglalta azt a helyet, amit már ő is kinézett magának, csak nem tudott annyira gyorsan rohanni még közelebbről sem; és a két vörösödő szemét továbbra is mereven a kapaszkodóra szegezi.
Ekkor a villamos elindul.
A nagykalaposnéni kipördül érintő irányában - végigfutna hosszában a kocsin, viszont az tele van. Így aztán fennakad a már fent említett kockás olasz import bevásárlókocsin, és mert dühös: leteremti a legközelebbi fiatal lányt, hogy miért nem adta át a helyét, még akkor is, ha az a lány ugyanúgy állt a tömegben, mint ő ..

A vénülésben van valami embertelen, valami alattomos: olyan, mintha az öregekből napról napra szivárognának el az emberi tulajdonságok.
Ezek hárman pedig éppenséggel kellemetlen érzéseket keltettek rideg tartásukkal, meg azzal a nyilvánvaló rosszindulattal, amelyet a többiek és egymás iránt tanúsítottak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése