2010. október 9., szombat

- a fekete nyárfa -

"Edwin bácsi falexikonában ez állt: A legsebesebben növő fa 35 méteresre is megnő. Kitartását bizonyítja a törzse, amely a 2 méter átmérőt is elérheti, és akár 200 éves korig is elél.
Edwin bácsi nem is sejtette, mennyire helyes, jobban mondva találó a leírás, amikor a LEGSEBESEBBEN szót olvasta fel nekem. Azt mondta: Ez a fa igénytelen és kimondottan szép. De lenyűgözően hazug. Hogyhogy FEKETE NYÁRFÁnak hívják, ha egyszer fehér a törzse ...
Nem vitatkoztam vele. Csak magamban gondoltam: ha valaki már állt fél éjszakán keresztül a feketére festett menny alatt az agyonlövetésére várva, azután véresre marta a kezét a csákány, annak a fülében nem hazug a név. "


Egy nap ez a kérdés talált meg: hogy tudok egyszerre két német könyvet is olvasni?
A válasz: ez román ... bár ... :)
Eszembe jut "nagyon kedves ismerősöm", aki sokac révén 1x azt találta mondani egy tolakodó emberre, hogy:"hülye sokac" (v.ö.: hülye béemwés :)). Aztán a nagy nevetés után, amikor máskor más is ezzel próbálkozott, akkor meg ezt: "Hééé! Én sokac vagyok, én mondhatom. Te nem vagy az."

"Az ég azért olyan nagy, mert ott minden ember számára lóg egy kabát. "
A könyv: Herta Müller - Lélegzethinta.

Érdekes, hogy ő is egy fiatalt vet be főszereplőnek (szerintem nem a Sorstalanság testvérét) : itt a fiú német: "Az ember ezt német fejjel gondolja végig, a láger pedig orosz, mint a káposztaleves."

Mind a két, rövid idő alatt ebben a témában lett Nobel - díjas író Németországban lakik és ha még a pletykáknak is hinni lehet, miszerint a jelölő/kiválasztó csoportot leginkább németek finanszírozzák, nem csoda, hogy "cukormázas háliwúdiasan" senki nem lehet "gonosz", aki ugye ....
Azért ez mégis más. Vagy mert nő írta (valójában a női írókról sincs túl sok jó élményem), vagy mert végre nem az jár a fejemben, hogy az író tök hülyeként kezeli az olvasóját.
A sztori persze a szabvány, de végre nincs egyértelmű "aztán úgy tetszett, hogy a börtönben is élhet nagyszerű életet az ember...." félkegyelműs fíling, így elsőre azt mondanám, hogy tetszik :) , sőt azt is, hogy el kell olvasni, még akkor is, ha ezt szintén a vesztes oldalon álló gyökerekkel, sötét lágerélmények után választott német élettel rendelkező író írta. Itt inkább a Stockholm -szindróma látszik: alkalmazkodsz vagy meghalsz.

Egy regény hasonlítása egy másikhoz - mostanában ennek nagy divatja lett. Talán azért, mert lehet fitogtatni, hogy mennyi könyvet olvastunk már :), és biztos időnként van is benne valami (és arról akkor nem beszélek, amikor időnként nincs: Tavaszi tárlat, mint Kafka pere???? ... uff... beszéltem :)).
és mert trendi: a Lélegzethintáról elsősorban nem a Sorstalanság, inkább az Éhség ugrik be, vagy a Fagy. "Mindannyian mások voltunk, mint amilyenek vagyunk..."

UTÓSZÓ
( ha már az egész bejegyzést végigidéztem):
"Még a sztálingrádi nyáron, azon az utolsó nyáron a tornácon odahaza, egy szereleméhes, birodalmi német női hang szólt a rádióból: Minden német asszony egy gyermeket ajándékoz a Führernek. Fifi néném azt kérdezte anyámtól: Akkor hogy csináljuk, mostantól a Führer minden este eljön valamelyikünkhöz ide Erdélybe, vagy mi utazunk el szépen sorban őhozzá a birodalomba. Nyúl volt, vadas mártással ... ... Nagyanyám pedig azt mondta: Azt hittem, bajuszos férfi nektek nem kell. Küldjetek egy táviratot a Führernek, hogy előtte borotválkozzon meg. "

"Wenn wir schweigen, werden wir unangenehm, sagte Edgar, wenn wir reden, werden wir lächerlich."

és még: http://www.zeit.de/2009/31/Securitate
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése