Pénteken megvolt Ámerika, szombaton a keleti oldalt terveztük: a café Moskaut :)
Elsőnek elsétáltunk a Múzeum sziget felé: megnéztük a Berlini dómot, amit szintén felújítottak. Kicsit szomorú volt látni, hogy ugyanolyan túrások vannak mindenfelé, mint Pesten, úgy látszik az ősz a nagy felújítások ideje világszerte.
Nagyon tetszett a dóm, a háta mögött kikandikáló Fernsehturmmal, csak ne lett volna az egyik fele felállványozva. El is indultunk be, hogy megmásszuk a lépcsőit a kilátással :).
A Dóm belülről is mesés, kiderült, hogy Zsül is készült azért, kaptam is tőle szép mesét, hogy a Hohenzollern uralkodó család vagy 95 tagja ide van eltemetve és hogy a Dóm belülről nagyon hasonlít a római Szent Péter bazilikára.
Körbejártuk a hatalmas, aranyozott díszkoporsókat is, majd megindultunk felfelé. Azt olvastam, hogy lesz 267 lépcső és kilátás - ez már hagyomány - muszáj volt megmászni :)
Szerencsére nem voltak egyre szűkebb lépcsők, csak átváltott a kő fémmé és már fent is voltunk a teraszon.
Szép szobrok voltak a Dóm oldalában, Zsül mindent behozott a fényképezőgépével, még a Teufels-berget is.
A nap egyik képe itt készült, a bagózós angyalról. :)
Utána a Pergamon múzeumot erőltettem nagyon, csak sehol nem találtuk a bejáratot. Körbejártuk teljesen a szigetet, elsétáltunk a Bode Múzeum mellett is, majd a másik oldalon is, aztán a hídon áthaladva megkérdeztünk egy rendőrt, hogy merre is vagyunk. Mutatott irányt, arra mentünk tovább.
Találtunk egy hosszabb sort is, beálltunk és elég gyorsan sikerült beérni. Kaptunk audioguide-ot és jobbra fordulva előttem is volt az Istár kapu :)
Imádtam :).
Tudtam, hogy a Zeusz oltárt lezárták, felújítás alatt volt, az viszont ott derült ki, hogy az egyiptomi kiállítás is.
Maradtak így az iszlám és az előázsiai szobák, Zsül morgása, hogy azért az oltárt is kellett volna látni élőben, majd "megnyugtattam" azzal, hogy majd még úgyis vissza kell jönni Berlinbe, idézve a híres Marlene Dietrich idézetet: "Ich hab noch einen Koffer in Berlin." :D
Elsétáltunk az Alexanderplatz felé, mert le akartam fényképezni a Cafe Moskaut Szásának. A Karl-Marx-Allén távolodva az Alexanderplatztól mondtam Zsülnek, hogy ez elvileg olyasmi, mint Moszkva, de persze hiába volt igazán impozánsan széles a sugárút, ugyanúgy a közepén tele volt pakolva felújítási elterelőkkel, lyukakkal, akár az Unter der Lindenen.
Megtaláltuk a Cafe Moskaut - fényképeztem is erősen, fel is merült, hogy ki tudja meddig áll még így ez a tökéletesen üres hatalmas épület, ha ennyi felújítás van mindenfelé.
A következő cél az Otto-Braun-strasse-n volt. Általában úgy mentünk, hogy Zsül ment elől - kereste az utcákat, hogy merre menjünk tovább, én meg fényképeztem csatornafedőt, graffitiket, felhőket, meg mindent ami csak az orrom elé került. Akkor is békésen fényképezgettem a lakótelepi milliőben a kukákon lévő graffitiket, amikor hirtelen éles "lövés" hang hallatszott, meg kiabálás, és Zsül jött sietősen vissza, hogy inkább menjünk másik irányba, mert gyanús elemek vannak az úton, amerre menni akart.
Utólag persze nevettem rajta sokat, azért akkor én is megijedtem, hogy vajon hova is keveredtünk :D
Megtaláltuk az Otto-Braun-strasse-t, az ikonikus falon a kávéscsészét, aztán rácsodálkoztunk a hatalmas háztömbökre, amik sötéten tátongó ablakokkal tökéletesen üresen álltak az út majdnem egész részén.
Elég kísértetiesen tudott hatni a lassan szürkülő égbolt alatt.
Visszaindultunk az Alexanderplatz felé - és bár Zsül eddig nagyjából dicsérte a látnivalókat, amiket kitaláltam, itt azért már kicsúszott belőle, hogy Berlin keleti része azért őt annyira azért nem érdekli mégsem :) - hasonló környezetben élt már eleget.
Nekem tetszett, de persze egyedül (még így öregen sem) nem szívesen sétálgatnék ott magányos estéken :D
A sok blogolvasás közben találtam erre a képre, hogy egy ösztöndíjas lány kapott a környéken lakást, lefényképezte a kávéscsészét, hogy tudja hova kell visszajönnie, el is tudtam képzelni, hogy a tökéletesen üres tömbben csak egyetemisták éltek, bár ettől még nem lett vonzóbb a hely.
A visszaúton leszólítottak a fiatal turisták, hogy merre van egy bizonyos strasse - mobilt is dugtak az orrom alá, ahol láttam az Otto-Braun-strasse-t - el is bambultam rajta, hogy azta .. megint egy egyetemista lehet, amikor Zsül megunta a bambulásom és elmondta a kisöcsinek, hogy mi is turisták vagyunk és az Otto-Braun-strasse-t tudjuk csak, az ez az utca, amin állunk :)
Kicsit még nézegettük a szürkületben a visszafogottan kivilágított Fernseh-turmot, gondoltuk azzal csak barátságosabb lesz a hangulatunk estére, majd megindultunk az időközben besötétedett utcákon a szállodánk felé.
Utólag olvastuk a környékről, hogy óvárosi része is van ám a keleti résznek: Nikolaiviertel - mint kiderült - azon sétáltunk át a sötétben, a jellegzetes dupla tornyát felismertük a képekről.
Megtaláltuk a Cafe Moskaut - fényképeztem is erősen, fel is merült, hogy ki tudja meddig áll még így ez a tökéletesen üres hatalmas épület, ha ennyi felújítás van mindenfelé.
A következő cél az Otto-Braun-strasse-n volt. Általában úgy mentünk, hogy Zsül ment elől - kereste az utcákat, hogy merre menjünk tovább, én meg fényképeztem csatornafedőt, graffitiket, felhőket, meg mindent ami csak az orrom elé került. Akkor is békésen fényképezgettem a lakótelepi milliőben a kukákon lévő graffitiket, amikor hirtelen éles "lövés" hang hallatszott, meg kiabálás, és Zsül jött sietősen vissza, hogy inkább menjünk másik irányba, mert gyanús elemek vannak az úton, amerre menni akart.
Utólag persze nevettem rajta sokat, azért akkor én is megijedtem, hogy vajon hova is keveredtünk :D
Megtaláltuk az Otto-Braun-strasse-t, az ikonikus falon a kávéscsészét, aztán rácsodálkoztunk a hatalmas háztömbökre, amik sötéten tátongó ablakokkal tökéletesen üresen álltak az út majdnem egész részén.
Elég kísértetiesen tudott hatni a lassan szürkülő égbolt alatt.
Visszaindultunk az Alexanderplatz felé - és bár Zsül eddig nagyjából dicsérte a látnivalókat, amiket kitaláltam, itt azért már kicsúszott belőle, hogy Berlin keleti része azért őt annyira azért nem érdekli mégsem :) - hasonló környezetben élt már eleget.Nekem tetszett, de persze egyedül (még így öregen sem) nem szívesen sétálgatnék ott magányos estéken :D
A sok blogolvasás közben találtam erre a képre, hogy egy ösztöndíjas lány kapott a környéken lakást, lefényképezte a kávéscsészét, hogy tudja hova kell visszajönnie, el is tudtam képzelni, hogy a tökéletesen üres tömbben csak egyetemisták éltek, bár ettől még nem lett vonzóbb a hely.
A visszaúton leszólítottak a fiatal turisták, hogy merre van egy bizonyos strasse - mobilt is dugtak az orrom alá, ahol láttam az Otto-Braun-strasse-t - el is bambultam rajta, hogy azta .. megint egy egyetemista lehet, amikor Zsül megunta a bambulásom és elmondta a kisöcsinek, hogy mi is turisták vagyunk és az Otto-Braun-strasse-t tudjuk csak, az ez az utca, amin állunk :)
Kicsit még nézegettük a szürkületben a visszafogottan kivilágított Fernseh-turmot, gondoltuk azzal csak barátságosabb lesz a hangulatunk estére, majd megindultunk az időközben besötétedett utcákon a szállodánk felé.
Utólag olvastuk a környékről, hogy óvárosi része is van ám a keleti résznek: Nikolaiviertel - mint kiderült - azon sétáltunk át a sötétben, a jellegzetes dupla tornyát felismertük a képekről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése