-Berlin, október 22.- hétfő -

Nagyon sötét reggelre ébredtem.

Nem volt annyira korán, de semmi kedvem nem volt kibújni az ágyból. Félig nyitott szemmel vártam, hogy világosodjon.

Esőt jósolt az előrejelzés, de még voltak tervezett programok, menni kellett.

Sikerült elindulni, az utcán már nekieredt az eső, megszavaztuk, hogy BVG-s napunk lesz, aztán az első automatánál megtorpantunk, mert papírpénzt nem akart elfogadni, aprónk meg pont nem volt 14 euró. Visszamentünk a szállodába és lám! a portáskislány simán adott Tageskarte-t :).

Örültünk nagyon, mentünk is neki a metrónak, irány az Oberbaum-híd és a Molecule Man.

A Warschauer strasse megállónál szálltunk ki. Nem volt túl bizalomgerjesztő a környék, megint csak felújítások voltak már a metrómegállóban is. Elindultunk az Oberbaum híd felé, amikor! észrevettem jobb oldalon a a falon az East side galleryt :D 

Rögtön nem érdekelt annyira a híd, élesen elkanyarodtam jobbra, és nekiálltam veszettül fényképezni a falat és könyörögtem erősen, hogy csak a Trabis képet had fényképezhessem, ami persze nem legelöl volt a sorban :).

A fényképezést az olasz ragazzék is nehezítették, akik vagy 20-as csoportban szelfizgettek a Honecker-Brezsnyev kép előtt - az életkorukból ítélve úgy, hogy halványlila gőzük sem lehetett arról, hogy vajon kik is lehetnek..... Zsül fel is hergellte magát rajta. Nagyon rohantam, hogy minél több képet tudjak fényképezni, nem lehetett tudni meddig lehet még nyomkodni :)

Aztán vége lett a falnak és az esőre tekintettel a Molecule Man-hoz is vonattal mentünk, mert szemben megláttuk az Ostbanhof megállót. 

Sajnos amikor leszálltunk sem hagyta abba az eső, annyira nem zuhogott, de az a tipikus aprószemű, mindent beterítő eső volt, meg hideg, amiről tudni lehet, hogy sosem akar elállni.

Álldogáltunk picit a megállóban, hátha.

A végén felajánlottam azt is, hogy odarohanok a Molecule Man-omhoz, mégiscsak az én hüle ötletem volt - aztán Zsül megunta és lesétáltunk a hídig. Nyomtam pár képet, és rimánkodtam erősen, hogy csak icipicit menjünk közelebb, amiből az lett, hogy kitaláltuk, hogy elsétálunk az Oberbaumbrückéig - nem tűnt annyira messzinek - csakhogy az út időközben megszűnt, az eső  meg rázendített, így mentünk 1 megállót busszal mégiscsak.

A híd is igen szürke volt esőben, nem volt kedvünk fényképezni sem.

Aztán csak nyomkodtam párat, de úgy döntöttünk, hogy inkább visszamegyünk a szállóba, hátha délutánra eláll az eső.

Kis pihenő után elhatároztuk, hogy  Checkpoint Charlie-zni fogunk.
 Az "amerikai" díszkatona nagyon be volt öltözve (olyan pufajkásan), a nap közben próbált kisütni, de állt a víz végig az úton. Meglepő volt, hogy ez az "ellenőrző pont" tök az utca közepén van, az autók meg a turistabuszok szenvedve kerülgetik, a gyalogos turisták meg rohangálnak közöttük egy fénykép kedvéért. 

Megnéztük a kis szabadtéri kiállítást is, de elég hamar végeztünk, ezért gondoltuk benézünk a Friedrichstrasse elit boltjaiba is (melegedni :-)).

Mivel ez a program sem tartott sokáig, beiktattuk erre a napra még egyszer a Ku'dammot is, mert a korábbi ittlétünk után maradt némi hiányérzet: nem adta azt az élményt, amit a Ku'damm 59-ben láttam. 
Az úton Zsül tutti kis BVG app-ja kiírt egy figyelmeztetést, hogy a csatlakozó metrón felújítások vannak, így pótlóbusz lesz.

Izgultam erősen, mert semmi más lehetőség nem volt, így a csatlakozásnál már eleve a pótlóbuszt kerestük, amit ugyan megtaláltunk, de igen gyanús környéknek nézett ki, bármerre is néztünk, az emberek többsége sem volt túl bizalomgerjesztő, aztán Zsül rájött, hogy az irány sem jó, amerre megyünk - a Kreuzberg kellős közepén (azt pont el akartam kerülni :)). Kicsit mérgelődtem, hogy miért is hallgattuk végig a reptéren a rutinos pasast, hogy mit nézzünk a BVG app-ban, aztán a következő megállónál leszálltunk és beálltunk a másik irányba. 
A busz persze az orrunk előtt becsukta az ajtót, így előresétáltunk egy másikhoz, aki meg pont azzal próbálkozott, hogy egyáltalán be tudja-e csukni az ajtaját. Többszöri próbálkozásra sem sikerült neki, így elindultunk a hátsó buszhoz, hátha az mégis kinyitja: ott volt még.

Így történt az, hogy az elsőnek sikerült elindulni és a hátsó sem nyitotta ki azért sem az ajtaját, így álldogáltunk tovább a kétes kinézetű emberek között és vártuk a következő buszt.

Utána aztán akkora tömeg gyűlt össze, hogy hajszál híján sem értem el a kapaszkodót és vártam erősen, hogy szálljunk már le minél előbb.

Visszaértünk a metró  csatlakozásunkhoz és néztük, hogy akkor vajon hol lehet mégis a másik metróra az átszállás. Sehol nem találtuk. 

A padlóra felfestett irányjelzők megint csak a pótlóbusz felé mutattak, de nem akartunk tovább körözni Kreuzbergben - elkaptunk egy BVG ruhás emberkét, hogy segítsen és lám! volt lift a nyitott  pályaudvarszerű sínek mellett, amivel 1 emeletet feljebb kellett menni, mert a másik metró onnan indult.

Hát ezt akkor sem találtuk volna meg, ha többször olvassuk el a BVG alkalmazást. :)

Zsül nagy morgolódása közben fellifteztünk, majd beszálltunk a metrónkba és az időközben rázúdító esőben robogtunk a Ku'damm felé.

Orgonaszót hallottunk, ezért újra bementünk a Kaiser Wilhelm emléktemplom melletti hatszögletű terembe és leültünk kicsit zenét hallgatni.  Ekkor jutott eszembe, hogy múltkor nem találtam meg a templomban a sztálingrádi Madonnát, de láttam a google-ban képeket, ahol a képen átütött némi kék mozaik és ! kicsit jobbra néztem és meglett :)

Nagyon megörültem neki, gyorsan le is fényképeztem párszor.

A képről amúgy nem sok mindent olvastam, csak hogy egy német orvos rajzolta, amikor Sztálingrádban volt a harctéren. A Licht, leben, liebe azóta is a kedvencem, mióta itt megláttam :)

Gyorsan sötétedett, indulni kellett visszafele. Kicsit sétálgattunk, kirakatokat nézegettünk, majd hazamentünk aludni.