- le 2 leggende Firenze (1) -

Firenze  nem múlik :).

Több, mint 1 hónapja voltunk az OK bárban reggelizni és most ugrott be, hogy lefényképeztem a "Tudta?" cukros zacskókat, hogy majd jól lefordítom :)

Persze jobb lett volna elhozni, mert volt pár sor, ahol nem igazán sikerült kibogarászni a betűket. Nagyjából - ecco la:

Firenze: lo sapevi che? 
In piazza della SS. Annunziata sulla sorge il monumento equestre di Ferdinando I: sono raffigurate le considente ' api che non si contano '.Riesci a conosci la leggenda a provare a dire quante sono?

A stori magyarul: 

A Piazza della Santissima Annunziatán (téren) van egy szobor - I. Ferdinando Medici  lovasszobra, aminek a hátoldalán van egy Maiestate Tantum ("Őfelségének köszönhetően (sikerült uralkodni)" http://lafirenzedefiorentini.blogspot.hu/2013/11/ma-quante-sono-queste-api.html ) 

amin: "annyi méh van, amennyit meg sem lehet számolni".  És, hogy meg tudod -e számolni, hogy mégis mennyi méh van rajta? :)

A magyarázat valahogy így szól:

Ferdinánd a népei szívében középen van, körülötte a sok sok dolgozó ember, együtt dolgoznak bölcsességben, tisztességben, barátságos légkörben.


A dombormű kör kialakításának köszönhetően szinte lehetetlen megszámolni hány méh van, bár a legenda azt is mondja, hogy annak szerencséje lesz, aki mégis....  :). De persze az is fontos, hogy hozzáérni sem szabad, meg rámutatni sem az ujjunkkal. 

(az olasz magyarázatban benne van a szám :)).

("F1: https://www.visittuscany.com/…/firenze-le-curiosita-di-pia…/

Nella parte posteriore del piedistallo, Ferdinando fece porre la propria "impresa" (3): un'ape regina circondata da una miriade di api tutte rivolte verso di lei, come a significare che mentre lui rappresentava il centro del Granducato, il popolo laborioso costruiva e lavorava intorno a lui. Le api sono poste a circonferenze semicentriche e sfalsate perciò è estremamente difficile contarne il numero senza confondersi. Nacque così la leggenda delle api che non si contano, anche se nella realtà sono novantuno.")

- a firenzei varázslónő -

" Képzeljen el felség egy női ajkat, mely csókra csücsörödik. Ez Firenze városa, a szélén keskeny, a közepén duzzadt és az Arno választja szét a két ajkat, az alsót és a felsőt. 

A város a varázslónő. 

Akit megcsókol az elvész, legyen akár közember, akár király. "

- az első maratonom -

És igen. 

Eljött a vasárnap és vele az első maratonom. Firenzében. 

Ez így már önmagában is hihetetlen, leírva is, még most is, el is kapott a reggeli idegesség, ami kitartott addig, amíg egy olasz fickó az utcán rám nem szólt, hogy "Bocca al lupo!" . Erre kicsit felvihogtam. Mondtam is neki vissza, hogy "Crepi" - ahogy az iskolában tanították - és mosolygott is rá erősen a ragazzo :). 

Annyira vigyorognom kellett rajta, hogy bezzeg a pesti maratonon mennyire nem ugrott be, amikor akartam mondani :D és mennyire mondtam mindenkinek, hogy majd ezt kell mondani, ha látunk olasz futót :D

Nem indultunk nagyon nagyon későn a rajthoz, de voltunk azért annyian (magyarok 57-en - bemondták a rajtban :)), hogy igencsak rohanni kellett a végén, hogy be tudjak állni a gabbia-mba.

Nagyjából mindenkin volt esőkabát, és mikor elindult a rajt, mindenki félre is dobta a szélére, amit erősen kerülgetni kellett és... és pont abban a pillanatban, amikor sikerült elindulni a futással - hát eleredt az eső.

Nem kicsit.

És nekiállt fújni a szél.

Nagyon. :( És mindez 8 fokban...

Arra gondoltam, hogy nem lesz itt baj, eddig is csinált ilyent, aztán mindig el is állt, csak még picit bírjam, aztán majdcsak megszáradok és milyen jó, hogy fekete az abbigliamento-m. Meg is dicsértek a rajtban a lányok érte, hogy milyen kis fata-s vagyok (tündér???) meg hogy milyen jó a hozzá illő fekete gonna-m is :)

(Természetesen a nap egyetlen pillanatra sem sütött ki egészen 5 órán keresztül).

5 km-nél aztán már picit kezdtem letörni. 

Zsül mondta, hogy ott lesz, de ha nem szól rám, nem veszem észre, annyira arra összpontosítottam, hogy a teljesen átázott cipőmbe ne menjen újabb adag csatornavíz (ami az úton folyamatosan folyt). Még arra is emlékszem, hogy éppen nagyon megijedtem, mert láttam hogy a frissítőponton (5 km-enként volt) az asztalon nem volt semmi. (az első asztal a top atléták asztala volt :)).

Megfordult a fejemben, hogy ebből baj lesz, ha ennyire hátulról indultam, aztán Zsül rámkiabált, hogy menjek már felé, mert ott van forró tea (és az nem is volt a frissítésben, amit olvastam a weblapon!), aztán megláttam a másik oldalon vizet - és inkább odafutottam inni.

Nem mertem megállni és Zsül kétségbeesett pillantásaitól kísérve inkább továbbfutottam, mert nagyon féltem, ha megállok, akkor mindennek vége.

Nagyon szépen ment a futás, még ahhoz képest is, hogy nagyon fáztam, teljesen szétáztam és folyamatosan folyt mindenhonnan a víz.

A parkban ráadásul a fákról is ömlött még víz a nyakamba és ha nincsenek a hátam mögött a "Dai"-'dai'-oló olaszok, hát szépen lassan már ott elsírtam volna magam. 

Aztán jött a 15 km és ki is értünk a parkból (a 10 km-es pont  teljesen kiesett :D).

Innentől már folyamatosan ittam a forró teát, a kezemben tartott kis nylon esőkabátot (persze nem tudtam szétszedni) de rá tudtam valahogy csomózni a vállamra - így már nem fáztam annyira, és még el is terveztem, hogy az első 10 km biztosan 6:10 körüli lehetett, a második 10-est 6:20-6:30-as tempóval fogom letolni, a harmadikat 6:45-el és az utolsó 10-est 7 perc felett, amikor... 18 km körül beállt a térdem.

Na az nagyon fájt.

Megállni persze nem akartam, mert akkor megfagyok (az eső folyamatosan esett továbbra is, és fújt a jeges szél erősen), de a térdem meg annyira fájt, hogy kb. úgy nézhettem ki futás közben mint egy gnómó :D. 

A félmaratonnál az óra 2:30-at mutatott és még az sem esett le, hogy később indultam - tökéletesen elkeseredtem.

21 után aztán láttam Zsült, aminek megint nagyon örültem, de már elrebegtem neki, hogy iszonyatosan fáj a térdem és ez így nem annyira jó. A terveimet, hogy mikor és milyen tempóban fogok futni símán elmosta az eső .........

Aztán ismét köd.. mármint arról, hogy hogyan mentem tovább... Arra emlékszem, hogy a stadion előtt nagyon sok embert láttam vállukra borított alufóliával és még csodálkoztam is, hogy jééé.. lehetett volna félmaratont is futni??? Vagy miért indul ennyi ember visszafele gyalog? .. Meg hogy mindent rám tukmáltak a frissítőponton (beálltak az út kellős közepére, nem ám én futottam ki a szélére az útnak, ahol nem esett, mert volt sátor az asztalok felett) úgy adták a forró teát, banánt. Nagyon meg voltam döbbenve, hogy mennyire mások itt a frissítős emberek. :)

20 km előtt még be kellett vennem a sótablettát (az egyiket), aztán 25 körül megittam az energiashot-omat, majd nem sokkal utána megettem a kávés csokit is, amitől olyan szép lett a mosolyom (ráragadt a csoki a fogamra, mint utólag kiderült), hogy minden frissitős emberke nagyon jókedvűen mosolygott mindenre, amit csak gagyorásztam nekik :D.

A stadion előtt hatalmas nagy tó volt - persze pont a bejárat előtt - így tettek a vízbe 2 nagyobb szivacsot és segítettek ráállni, hogy jobban megússzuk a vizet. 

Így aztán amikor bokáig vizes lettem, ráadásul a jéghideg víz tökéletesen elárasztotta a cipőmet - úgy éreztem magam, mint egy igazi vert sereg. Nem emlékszem, hogyan keveredtem ki a rekortán pályáról, pedig azt még az elején vártam is, hogy ott milyen jó lesz majd futni.

Aztán valahogy visszaértünk a centraléba és csak köröztünk, meg köröztünk a Dóm körül. Nagyon sokat sétáltam.

Zsülnek is mondtam, aki időközben ismét felbukkant, hogy majd 1 km-t futok, 1 km-t gyalogolni fogok, ő meg mondta, hogy majd tervezzem úgy, hogy a befutásra azért legyen erőm futni.

Ami még megmaradt: hogy néztem az órát és 42,5 km-nél még mindig nem láttam a befutó kék szőnyeget. Nagyon durván erősen kellett noszogatni magam, hogy na még egy kicsit és aztán buli lesz... 

A befutás előtt szóltak a ragazzik, hogy szedjem már le a nyakamból a tökvizes nylonszatyrot (esőkabát maradványok) és amikor nekiálltam tartogatni a kezemben, mutatták, hogy dobjam el a francba a szélére az útnak, de nem akartam. Fogalmam sincs miért, de mindenképpen vissza akartam adni Zsülnek  és mondogattam végig, hogy "no, perché un prestito" :D. 

Aztán befutottam.

Azonnal jött egy nagyon kedves ragazzo és tekert a nyakamba egy alufóliát, amit meg is csomózott többször is, hogy tartson :) és mondta, hogy brava és grandi congratulazioni. Én meg hogy: prego .. erre megrázogatta a fiúka a fejét, hogy nemjó... nemjó...  így utána mondtam, hogy grazie. Erre aztán mosolygott nagyon :).

Megkaptam az érmet is,
aztán még mentem 2 kört körbe - körbe, mire ki tudtam kerülni a befutókat, aztán Zsül megfenyegetett, hogy ha nem állok meg picit, amíg lefényképez, akkor ezt örökre bánni fogom, és lefényképezett :)

Be is teszem ide a képet :) 

(így utólag: biztosan bántam volna, ha nincs).

Ezt csak úgy- ide a végére:
http://www.firenzemarathon.it/index.php?option=com_content&view=article&id=756&catid=16&lang=it&Itemid=232

Érdekességek:

538an! nem értek be  :o

Magyarországról 53- an !!! :o

(57 emberre emlékszem, hogy annyit mondtak be a rajtnál)

Egy 80 éves signore zárta a befutókat : 5 óra 48 perc alatt ért be :) (nettó idő - bruttó: 5 óra 57 perc :))

És a legfontosabb: 35 euró a 2018as maraton :D (de én ugye soha többet nem futok maratont :D). 

- még Firenze -

A következő napokban azt tettük, amit a kötelező turista körök írtak: sétáltunk, múzeumot néztünk. Zsül reggel elzavart ráhangolós futásra a városban, ami után a csöpörgő eső sem szegte kedvünket, megnéztük az Uffizi képtárat (irtó sok lépcsővel :)), csodaszép kilátással, Botticelli képekkel. 

A Leonardo terem után (1 db - ugyan világhíres, de akkor is csak 1 - kép) csalódottságunkban megfogadtuk, hogy a múzeumokból egyelőre elég is volt ennyi. 

Az eső eltűnt, Firenze ismét a legeslegszebb oldalát mutatta és annyit csavarogtunk, amennyi csak belefért a napba. Hazafele menet belerohantunk Monsieur Ernesto-ba ( a fekete macskába, akire Francesca a házirendben figyelmeztetett, hogy meg ne rémüljünk tőle), és még picit hagyta magát simogatni is :). Miatta felnéztünk aztán a tetőre is, hogy ott milyen a kilátás és tipikus toszkán háztetőket láttunk, háttérben a tipikus firenzei Dómmal :).

a cukrokon volt "Tudtad?" leírás is :D 

Francescát aztán sikerült elkapni és kaptunk is tőle reggeli jegyeket, amiket a közeli OK bárban tudtunk bemutatni és kaptunk érte hagyományos itáliai reggelit.  Ami a hagyományos itáliai reggeliben volt: gyümölcsjoghurt, 2 db péksüti - irtó sok kristálycukorral a tetején, gyümölcssaláta (banán, kivi, alma, szilva), 1 kiskancsó narancslé (2 dl és kb. 35-40%-os :), 1 kiskancsó víz - és megkérdezték, akarunk e capuccinót. Nanáhogy akartam :). Első alkalommal annyira, hogy a pincérfiú hozott 2 csészével is :D 

Másnap elmentünk a Campo di Marte-ba felvenni a rajtcsomagot. 

Ami a legtutibb volt az expon, Zsült rá tudtam beszélni, hogy fusson velem 2 percet egy futópadon, hogy megnyerjük a csősálat, amit a lányok a szemünk láttára vettek fel, hogy kedvet csináljanak hozzá :). 

Kaptunk még egy irtó fura szagú esőkabátot is és utána még egy olasz runnersworld újsággal felszerelkezve indultunk visszafele a városba.

Nagyon szép idő volt és aznap sikerült a leghosszabb túrát megtenni, jó nagyot sétáltunk az Arno folyó partján a Ponte Vecchio felé.

Megnéztük a Medici kápolnát is - hát az is nagyon durván szép. Zsül - ahogy mesélte - a '90-es évek közepe táján már járt Firenzében és erre tökéletesen emlékezett, hogy mennyire nagyon tetszett neki már akkor is :).

Símán el tudtam volna nézegetni órákig, még úgy is, hogy épp restaurálták (ahogy nagyjából mindent, ahol voltunk) és így a terem egyik fele majdnem teljesen fel volt állványozva.  

a Medicieknél is volt már nyolcadik utas??? 

Szombatra maradt a Dóm kupolájának a megmászása (436 lépcső) és a San Miniato al Monte - igen-igen, a Monte hegyet jelent :).

Megfordult azért a fejemben, amikor Zsül símán felszaladt a hegyre én meg botorkáltam utána, hogy másnap ebből meg mi lesz ... :D 

De a kilátás ... na az mind a két helyen olyan volt, amiért minden megérte :).

A San Miniaton belefutottunk egy esküvő fényképezésbe is és megállapítottuk, hogy az olasz lányok nem biztos, hogy annyira szépek (a vőlegény sem volt annyira jó pasi), de a fényképész bácsi hozta a digó attitűdöket :D 

Korán kellett lefeküdni a vasárnap miatt, így utána már nem sok időnk volt. 

Ettünk a sorban állós all'Antico Vinaio-ban, aztán hazasétáltunk a Palazzonkba.

- Firenze, első pillantásra -

Úgy kezdődött, hogy nekiálltam sírdogálni Zsülnek, hogy nekem maratont kell futnom és az edző meg nem engedi a budapestit (na jó, nem ajánlja), merthogy meleg van, meg nem is lesz emlékezetes, meg mégiscsak az első... 

Irtó sokat futottam pedig azért rá, de valahogy addig nagyon nehezen jutottam el, hogy akkor be is fizessem a nevezést. Nem akartam egyedül menni, Firenze nagyon érdekelt - a másik időbeni maraton Ljubljanában volt - csak valahogy minden összejött és Zsülnek is. 

Szóval nekiálltam sírdogálni, hogy akkor majd megcsinálom a magyart, amit nem is ajánlottak, meg nem is biztos, hogy akarom, aztán addig-addig, hogy  azért csak befizettem :). Innen aztán megástam a ...  :).

Nem mondom, hogy a felkészülés könnyű volt. Hiányzott a nyavalyának, hogy minden hétvégén hosszút kelljen futni, ráadásul a 21 km már legfeljebb egy kis ráhangolódó futásnak nézett ki a 28 - 30 - 37 (heti 50-60-70) km-ek mellett. Meg sem mertem kérdezni az edzőt, hogy hány km-t gondol hétvégi hosszúnak, mert az biztosnak látszott, ha én 25-öt mondtam, akkor ő minimum 28-at mondott rá :). Nem maradt egy 8 km-es edzésem sem (minden edzés minimum 2 szigetkör) és kezdtem érteni, hogy Peti mire is gondolhatott, amikor azt mondta, hogy 10 km alatt nem koszolja össze a cipőjét... :)

Múlt az idő, néha kicsit még élveztem is, többnyire persze nem, idegbetegeskedtem mindenkivel, amikor nem sikerült akkor futni, amikor elterveztem és borulni látszott az egész hét, de azért csináltam.

Zsül is ráhangolódott közben, hogy na akkor menjünk, szállást intézett, programokat néztük, hallgattuk az edzői tanácsokat, hogy hátradőlünk és élvezzük és nem idegeskedünk előre. Persze az utolsó héten borult minden, nem is én lettem volna, ha minden simán ment volna.

Na de jött az indulás napja. 

6 napra mentünk - szerdától hétfőig. A repülés annyira síma volt - ahogy a kapuhoz értünk, nagyjából jött is a WizzAir és már szálltunk is be (pont azon az ominózus kapun, ahol Brűzsbe menet is próbáltunk indulni 12 órán át.... ). 

Ráadásul a Balatont is láttuk felülről, teljesen jól indult a napunk.

  

Bolognában már nekiálltam a pezsgésnek, minden olasz táblát kiolvastam hangosan. Amikor elindultunk a kisbuszunkkal Firenzébe
(Zsül tökéletes olaszsággal kérdezett rá a busz előtt ácsorgó emberkékre, hogy "a Firenze?")
 és észrevettem a kirakat üvegében, hogy a csomagtartó meg nyitva, előrekiabáltam, hogy "scusiiii! ma tetto é aperta!!!!". Persze a sofőr bácsi csak morgott nagyokat (biztos gondolta magában, hogy a hülye turistáknak ezentúl azt is mondani fogja, hogy ne abajgassák őt, nem csak azt, hogy no mangia!), az utasok (főként a nők) meg nekiálltak vihogni, hogy nem aperta, hanem hogy zárja be, az meg chiuso.. meg nem a tetőt, hanem inkább a stivale-t (csomagtartót). Aztán megoldódott magától, mert hallottuk, hogy becsapódott hátul. Zsül azt mondta, hogy szerinte valaki utánunk futhatott, mert lassítani aztán nem lassítottunk senki kedvéért :).

Megérkezés után nekiálltunk megkeresni a Palazzo-nkat :). Símán beengedtek az ajtón a csengetés után és nekieredtünk a liftnek a harmadik emeletre. Iszonyú lassan ment :D. 

Ezen még itthon nagyon sokat csodálkoztam, hogy hogyan lehet olyan negatívumot írni egy hotelre, hogy ott lassú a lift???.... Aztán mikor már vagy 10 perce mentünk és ránéztünk a kijelzőre, hogy még mindig a 0. emeleten vagyunk, Zsül kicsit nekiállt nyomogatni, hogy biztosan nem nyomta meg rendesen a gombot, az lehet a baj. De nem, mert "azonnal" ki is írta, hogy 1. emelet... aztán még 2 visszavolt :D.

A harmadikon a másik oldalon nyílt az ajtó, rövid topogás után jött is Francesca, hogy akkor mégis inkább másik szobát mutat nekünk, és amikor beléptünk.... ! Hát én nagyjából megkukultam. A süketet nem is mondom, mert figyelni sem tudtam semmi másra, csak a hatalmas lakosztályra, ami előttem volt. Meg konyha, meg külön háló, meg egy nagy fürdő... Francesca még feltekerte a fűtést is, így aztán kérdésem sem volt semmi. Igaz, annyira durván elvoltam, hogy senki sem szólt hozzám sem semmit (kár volt belém... :)).

Miután Francesca elment ugrott be, hogy akkor a reggelizés hogyan lesz, de akkor már nem értük utol - elfutott valahova a városba (mondta is :)), és aztán annyira becsapattunk az éjszakába, hogy legközelebb csak igen késő este sikerült visszaérni. :)

Az első találkozás a Dómmal.... 

Hát ez biztosan örökre belémégett :D. Sötét volt - fél 5 is volt, mire sikerült felocsúdni a lakosztályból és kinézni az utcára, hogy mi lehet a közelben, hátulról is mentünk a Dómnak, elég koszos is volt, de ...!. Hát ezt nagyjából senki nem értheti úgy meg, aki a Google-ban rákeres, hogy Piazza del Duomo, hogy az meg mi. 

Elég sokáig kellett tartanom az állam, mert valahogy nem tudtam elhinni, hogy ilyen létezik. Pont nem vagyok egy templomra rácsodálkozós típus, de mióta nem vagyok ott, folyamatosan hiányzik, hogy láthassam még:).

Valami csúcs.

Nem is tudom leírni, hogy mit éreztem a döbbeneten kívül. Zsülnek elrebegtem, hogy szerintem én itt születtem, mert annyira csodás a hely, hogy aztán semmi nem zavar, sem a bagófüst, sem a tömeg, sem az időnként durva csatornaszag, sem semmi :)

Azonnal pizzát akartam enni és sokat. 

Ettünk egy akkora szeletet, hogy már a felénél tele voltam, de mikor átsétáltunk a Ponte Vecchion és megláttam a cannolit, abból is vettünk azért egy tenyérnyi méretűt, biztos ami ziher.

Csodálom, hogy tudtam aludni, mert enni aztán még másnap sem sikerült rendesen utána :)

folyt. köv.

- Berlin :) -

- első 37 km-em -

1 héttel a Spar maraton 30 km-e után lefutottam az első 37 km-emet :)

Nem mondanám, hogy könnyen ment, de meglepődtem, hogy nem fáradtam annyira el, mint a múlt heti spar maraton 30 km-én. Igaz ott azért majdnem 28 km-ig sikerült tartani a 6:30-as tempót, most meg már az elején is 7 és 7:30-as tempóval kocogtam végig. 

Az út is új volt, tetszett, hogy Zsül elkísért bringával, elég sokat beszélgettünk - az is tetszett :).

Induláskor elég hűvös volt az idő: 10 fok körül és a nap sem akart sehogy kisütni. Derengett picikét, néha teljesen olyan volt, mintha kisütne, de nem volt sokáig.

Végig egyenes úton mentünk keselyűs felé, egyedül nagyon unalmas lett volna, de így elvoltam. Nézelődtem, vártam, hogy beérjünk Gemencbe. Volt egy kutyás ház - szabadon lófráló kutyával, ami annyira nem tetszett, de szerencsére hamar kikerültük. 

A töltés nagyon menő volt és még a K81-es nyilakat is végig követtük az elágazásig :).

Aztán Zsül arra gondolt, hogy nézzük meg a Dunát, ha már ilyen közel vagyunk és ez volt a legjobb része a futásnak :).

Bementünk egy földes útra, ahol  láttunk egy kiírást, hogy Üdülőtelep, két bácsit (Statler és Waldorf :)) , majd lementünk egészen a vízig. Fényképeztünk párat, aztán indulni kellett vissza, hogy ne fázzunk át izzadtan.

22 km-nél bevettem a sótablettát, megittam a maradék vizet is a hátizsákból, majd ettem 1 kocka kávéscsokit. Kicsit fáradtam, sokszor nézegettem az órát, ahhoz képest elég gyorsan elértünk az útig, majd a városba vezető biciklis útig is. 

34 km körül még banánt is sikerült lenyomni, amikor már korgott a gyomrom, aztán már csak a maradék 3 km volt vissza hazáig.

Kicsit nyújtogattam, járkáltam 1-2 km-t. 

Jók ezek a hétvégi járkálások :)

- 2-

... csak ritkán, néhány pillanatban hallatszik egy nagyon halk hang:
- meg fogsz halni,
- meg fogsz halni megint, 
- meg fogsz halni vagy, 
- meg fogsz halni.

Dombok, hegyek mindenhol.
Az én földem, gondolta Carewall báró. 

Nem betegség, valami vírus ez, még talán neve sincs és már el is tűnik. 
-  egy kislány, egy reggel jött egy koldus, énekelni kezdett majd annyira megrémült tőle egy madár, hogy   ... 
- ...egy elrepülő madár rémülete  .. 
- .. szárnyak, melyek felkavarodnak, halk zaj a semmiből .. 
- ... 10 évvel ezelőtt történt .. 
- .. a madár elrepül az ablak előtt, egy pillanatra felemelte a szemét a játékról és nem tudom, rémült volt, olyan fehér rémülettel teli, úgy értem nem olyan volt, mint aki fél, olyan volt, mint aki eltűnik .. 
- .. a szárnyak mámora .. 
- .. egy menekülő lélek .. 
- .. hisz nekem? 
Azt hitték a felnőtt korral minden elmúlik. 
Időközben szőnyegeket terítettek le a palotában a zaj kiküszöbölésére, a lépek elcsendesedtek tőle, fehér szőnyegek mindenütt, egy szín, amiben semmi gonoszság nem fér el, ami a lépések zaját elnyomja, mindenütt ez, vak színek. 
A parkban az ösvények kör alakban helyezkedtek el, néhány út kivételével, melyek halkan kígyóztak a szabályos görbék mellett -  ésszerűen, csak egy kis hajlam kell annak megértésére, hogy mindenhol sarkak és keskenyebb utak is felbukkanhatnak; de két olyan út, mely átlépi a tökéletes geometria szabályait, elég ahhoz, hogy egy érzékeny lelket nyugtalanságra késztessen, sőt, nem is az érzékeny lelket, pontosabban, az elme kontrollálatlan érzékenységét, ami örökre száműzetésben van, mivel titkos pillanata az életének, - az a semmi kis élet, apró dolog, ami volt, - a szívében, láthatatlan módon, a szemeiben, minden kézben, mint egy betegség, de kevesebb annál; nevezd meg, mond hát ki, és ezzel már el is tűnt.

Ne feledkezzünk meg Edel Trut történetéről sem, akinek az egész országban nem volt versenytársa selyemszövésben, a báró hívta őt egy téli napon, amikor a hó annyira magas volt, mint a gyerekek, egy másik világ hidege, mintha a pokolba érkezne, a ló füstölt, mindenhol hó, a szán a kocsi mögött; ha 10 perc múlva nem érkezem meg, talán megfagyok és igaza van a nevemnek: Edel, meghalok anélkül, hogy tudnám mi a pokol, mindez a báró nagyon fontos dolga miatt.
- Mit látsz, Edel?
A báró a lánya szobájában a hosszú fal előtt áll, nincs ablak és csak beszél halkan, valami édes régies hanglejtéssel.
- Mit látsz?
Borgona arany fonalat, minőségi munka, a tájak a szokásosak, de elsőrangú munkával készültek.

- Oceano mare -

A homokot látom, az utolsó domb és a tenger között - a tengert - a délután csípős levegőjében, az északi tengerről fújó hideg szélben.
A tengerparton. A tengernél.

Maga a megtestesült tökéletesség - az Isteni szem képmása - egy olyan világ, amely telik és múlik, a víz és a föld néma jelenléte, egy tökéletesen kész és pontos dolog, mint az igazság - ó, az igazság -, amiben megjelenik az ember, aki gúnyolódik e paradicsom működésén és jön vele az embertelenség, amely elegendő, hogy egymaga elárulja az igazságot; valami a semmiből, a homokba ültetve mélyen, észrevétlen repedéssel felszínen, apró törés a magányos tengerparton.

Egy fekete pont dereng fel a távolban a semmiben, egy férfialak és egy festőállvány. Az állvány vékony szálakkal van rögzítve 4  sziklához a homokban. Észrevehetetlenül hintázik a szélben, amely folyamatosan csak fúj északról. 

A férfi magas csizmát és nagy horgász ruhát visel. Csak áll, szemben a tengerrel, vékony ecsetet pörget az ujjai között.  Az állvány mellett,  a vásznon.
Egy őrszem - ezt érteni kell - áll a világ ezen részén, tökéletes csendben, egy kis rés, ami időnként felbukkan a panorámában. 

Mindig ez történik, egy kis fény a pihenő embernek, aztán jön a fájó pillanat, amikor igazsággá válik és azonnal visszatér a várakozás, a kérdés, ahogy érzi az ember a végtelen hatalmat, ami egyszerre vad és derűs; egy aprócska ajtó, amin keresztülárad a folyó, és egy végtelen csattanás, egy meghökkentő rés, végtelen gyalogút, mely ugyan nem vezet megvilágosodás felé, de minden olyan lesz, mint a lila kabátba burkolt nő léptei:  lassan beleolvadva a strand képébe, a tengerparton sodródva, jobbra- balra haladva, elveszítve a tökéletes képét a távolsággal, ami elválasztja az állványos embertől, aztán eléri őt, de  mellette sem áll meg, csak némán nézi. 

 A férfi még csak utána sem fordul. Továbbra is a tengert nézi. Csendben. Időről időre az ecsetet rézcsészébe mártja, majd fest a vászonra könnyű mozdulatokkal. Az ecset sörtéje elhagyja vizes árnyékát, a szél szinte azonnal felszárítja és visszaadja a fényét. Víz. A víz csak a rézcsészében van, a vásznon semmi. Semmi nem látszik.

Az északi szél csak fúj és a lila köpeny a nő testére tapad. 

- Plasson, nap múlik nap után és itt talállak. Minek hozol magaddal színeket, ha nincs bátorságod használni őket? 

Úgy tűnik ez felébresztette a férfit. Megfordult, hogy megnézze a nő arcát. Hallgatta ahogyan a nő beszél, de nem válaszolt. 

- Kérem, ne mozogjon. - mondta.

Az ecsetet lassan a nő arcához közelítette, egy pillanatig habozott, majd az ajkához támasztotta és lassan végighúzza az egyik sarkától a másikig. Az ecset sörtéi kárminvörös színben játszanak. Ránézett az ecsetre, vízbe merítette, majd visszafordult a tenger felé. 

Az asszony érzi az ajkán a tengervíz sós ízét, amelyről azonnal eszébe villan, hogy ez az ember a tengert a tenger vizével festi- és ez egy olyan gondolat, amitől azonnal rettegni kezd. 
Az idő csak múlt, hosszú idő telt el, a szél átfújt a vásznon, megszárítva a rózsaszín színt és ismét meztelen fehérségében látsszon. 
Órákat tudott eltölteni így, nézve a tengert, az eget, de semmi színt nem talált. Semmi olyant, amit látni lehetne. 
Aztán ahogy jött a sötétség, jött vele a dagály is. Kicsit korábban is, mint ahogy teljesen besötétedett volna. A víz lassan körülöleli az embert és az állványt, ha ott maradnak a víz magával ragadja őket, de rendíthetetlenek, mint egy miniatűr sziget, vagy egy kétfejű roncs. 
Az ember: Plasson, a festő. 
És minden este beköszöntével jön egy hajó, napnyugta előtt, amikor a víz már a szívéig ér. Ez az, amit a férfi szeretne. De ekkor a só már a bárkát nyaldossa, elönti az állványt, meg mindent, és már vissza is értek a házhoz. 
Az őrszem elmegy. Megtette kötelességét. Megmenekültek a veszélytől. 
A naplemente eltűnik, vele eltűnik minden ami szent. De a kisember és az ecsetei megmenekültek. 
A hajóval eltűnik a fény, nincs több idő. A sötét mindent leállít. 

Nincs semmi, ami a sötétben igaz lehet. 

- napi olasz -

Annyira tetszenek a facebookon ezek a napi olasz idézetek, hogy csináltam egyet én is:

- Nyaralás 2017-

Annyi hely tervben volt idénre, hogy a végére maradt a Balaton :)

Sok volt a munka, kitaláltam, hogy készülni fogok a futásaimra, így aztán a külföld valahogy mindig utolsó pillanatra maradt, amikor már minden foglalásról is lecsúsztunk.
De nem utálom én a Balatont :). Földváron van a legmenőbb futóút - kár, hogy ezt nem lehet bevezetni minden faluba a környéken, vagy legalább a déli oldalon :).
Nagyon jól megterveztünk mindent. Volt túra, sok futás, és még bringázás is.
A túra nagyon durvára sikerült.
Zsül kitalálta, hogy átkompolunk Tihanyra, aztán megkeressük a túrautat és felsétálunk egészen az új kilátóig.

nagyon reggel van 

Nagyon korán kellett kelni, mert előtte lévő nap direkt azért fújtunk visszavonulót, mert 10 órára már nagyon tűzött a nap. 
Így abból lett egy kis laza séta Zamárdiban a hosszú sétányon, ami tetszett. Lángost ettünk, megmértük, hogy kb. 4 km a sétány oda vissza, fényképezkedtünk a Balaton Szíve téren :), megittuk az ajándék repisörünket, amiből a visszaúton kaptunk még 1-et, aztán a fagyit halasztottuk estére, mert nagyon gyorsan elment a nap.

Másnap aztán korán felkerekedtünk és átkompoltunk Tihanyra. Némi betájolás után nekifutottunk a hegynek fel, amikor Zsül rájött, hogy nem erre lesz a túraút, így visszagyalogoltunk a Yacht klubig, ahol aztán a portástól megtudtuk, hogy igen - igen, menjünk csak be a sorompón, aztán végig a klubon, majd 1xcsak találni fogunk egy kerítést, ahol le van szedve az ajtó és ott lesz a turistaút.
Így aztán átsétáltunk a sorompón, a parkolón, a teniszpályákon, a nyaralókon, a parton, az éttermet kihagytuk :D, majd visszafele kanyarodva megtaláltuk a leszedett ajtót. 
Iszonyú meredek földesút kanyarodott felfele a sárga turistajelzéses fa mellett... én meg irtósokat reggeliztem... 
Hát felfele párszor meg kellett állítanom Zsült, hogy kicsit lassabban, mert jön a róka .. :D 
Aztán lett kis lejtés.. aztán megint róka... kezdtem picit behisztizni :(. 
Aztán jött egy elágazó és Zsül azt mondta, hogy van annyira naptűzés, hogy ne menjünk a sima úton a szőlőtőkéken keresztül, hanem inkább az árnyékban de továbbra is erdőben. (ha tudtam volna... ).
Az erdő maradt, de időnként a dombok is. Ami 1x aztán akkora kövekbe torkollott, hogy tökéletesen kiborultam. Állandóan izzadtam, csúszott a kezem, rá is léptem a kezemre, a cipőm is csúszott és el nem tudtam képzelni, hogy vannak ennyire hülye emberek, akik ahelyett, hogy kocsival 5 perc alatt felérnének a kilátóba inkább 3 órán keresztül bolyonganak, meg hányingert nyomnak le és másznak a kezükön, meg esnek el folyamatosan, csak hogy azt mondhassák, hogy túráztak??? 
Szegény Zsült is sikerült annyira kiborítani, hogy éppen itt a csúcs hegyen - nem fényképeztünk semmit.

itt még rendben a fejem :) 

Aztán jött velünk szembe pár izomgyerek, akik ugyanígy ki voltak borulva és anyáztak, amíg minket meg nem láttak, és akkor legalább nem éreztem magam annyira durván szőke nőnek :D
Persze elértünk a kilátóig és tény, hogy szép volt fentről a kilátás, bár minden részéért meg kellett küzdeni az üvöltözős, rohangálós, evős gyerekekkel..
Lefele menet lefejeltem a vasbetonnak érződő fát a kilátó alján.
Kicsit elbőgtem magam.
Így aztán Zsül nem mondta, hogy menjünk visszafele is az erdőnek, nekiiramodtunk hát a szőlősnek.
Durván tűzött a nap, sikerült egy akkorát taknyolni a poros földön, hogy az alsó lábszáramon vagy 20 vérző csík is megjelent (és ki is tartott vagy 3 hétig utána is), és még örülhettem is, hogy nem a lószarba csúsztam bele, amivel szintén tele volt az utunk.
Innen aztán tökéletes közönybe estem. Semmi nem érdekelt, csak hogy legyünk túl a napon :).
Tihanyba beérve kiharcoltam fagyit, karkötőt, meg még háromféle rétest is, és így felpakolva indultunk lefele a kompig. (2x 7,5km). 
Másnapra pihenőnapot terveztünk, aztán ismét Tihany - trombitás hangverseny volt az apátságban és naná hogy meg akartam nézni:)
Fel is vettem a szép ruhámat a csíkos lábamhoz :D és tényleg - az előadás nagyon tetszett :).
Akkor már valahogy minden tetszett.
Jó volt, hogy autóval mentünk, jó volt hogy hazafele megkerültük a tót az autóval, igaz majdnem elaludtunk mind a ketten :D és persze semmit, de abszolút semmit nem láttunk a sötétben, de tetszett :).
Zsül születésnapja alkalmából a következő túra Tapolcára lett tervezve, hogy megnézzük a tavasbarlangot, meg csónakázunk, meg elugrunk még Sümegre is, ha már az is ott van.

A tavasbarlangtól irtóra beijedtem :).
Addig tök jól elvoltam, hogy hallgattuk a kis román idegenvezető minden részletekre alaposan kiterjedő kiselőadását, amit persze a külföldi gyerekek is csak hatalmas ordibálással díjaztak, aztán megnéztünk némi tudományosságot 3D-ben, aztán ... 
A csónakázás felé alaposan belémbújt a frász. Jöttek a hatalmas bádogcsónakok, meg mondták is, hogy figyeljünk a fejünkre, meg hogy ne illegessük a csónakot, meg ki is volt írva, hogy csak úszóknak. ... 
Sikerült valahogy beszállni a csónakba és onnantól kezdve meg sem mertem moccanni. 
Valahányszor Zsül hátrafordult, sikonyálni kezdtem, hogy ne mozogjon, mert nem tudok vele szinkronban mozogni és be voltam tojva egészen odáig, míg fel nem fogtam magamtól, hogy a víz érhet vagy térdig alattunk :D
Meg persze iszonyúan rövidke kis kör volt, előttünk is sokan voltak, mögöttünk is nyomultak, hogy menjünk már, így aztán ahogy beleültünk, szállhattunk is ki a csónakból :)
Utólag belegondolva lehetett vagy 50 méter a kör :D. Még jó, hogy csak a legelejét vesztegettem el a halálfélelmemmel:).
Túl gyorsan végeztünk, így Zsül kitalálta, hogy menjünk még 1 kört a Malom tó körül. Ez egy szép kis tavacska Tapolca közepén, de itt csak fényképezni tudtunk. Kár, hogy itt már nem volt csónak, ezt is Zsül mondta, hogy szívesen ment volna még 1 kört benne :).
Innen aztán nekiiramodtunk Sümegnek.
A vár aljáról igen impozáns lépcsők, meg nagy terméskővel lerakott hosszú út vezetett fel a várig, el nem tudtam képzelni, hogy ezek után én még meg tudom mászni ezt is, de meglepő módon nem volt hosszú az út.
A vár maga sem volt annyira nagy, mint lentről az útról látszott, nagyon hamar körbejártuk.
Zsül levideózott egy íjászversenyt, meg megnéztük a hatalmas sort a kürtöskalácsosnál, aztán leindultunk ebédelni a Várkert Étterembe, ami sajnos nem a várban volt.
Az étteremben aztán mind a ketten levest kértünk, Zsül halászlét, én tárkonyos levest, amit picike bográcsban hoztak ki és nagyon finom volt. Meg is ettünk mindent, amiért a hazafele úton kicsit rosszul is lettünk mind a ketten :D. 
Persze azért Badacsonyba még felugrottunk némi Szürkebarátért, de a kilátást éppen hogy csak picit néztem meg, annyira mehetnékem volt tovább :)
A Balaton déli oldalára érve még beugrottunk a szülinapi tortaszeletért (2017-es mogyoróhabos országtorta) és aznap is már elég rendesen sötétben értünk haza aludni. 
Másnap még tartott a lendület, így kitaláltuk, hogy bringázzunk.
Nem ám egy kört a faluban, elmentünk Lelléig a Lidli-be mákosrétesért :).
Az idő nem volt annyira meleg már, valahogy az út is hosszúnak tűnt, párszor le is keveredtünk a Balatonkerülő bringaútról, de Lelléig elértünk, sőt a Lidliben is felvásárolta Zsül a mákosréteskészletet :)).
Hazafele sokat fényképezkedtünk a Szemesi bringásúton (erdős, árnyékos, tetszetős térköves út :)), aztán hazamentünk. (40km).

Másnapra sajnos Zsül belázasodott, így a szülinapozást elhalasztottuk. 
Máig nem értem mi lehetett a levegőben, amit én nem kaptam el, bár a torkom azért nekem is fájt.
Érdekes is volt így torokfájósan lefutni hazafele a Visit Szekszárdot, még jó, hogy a hagyományoknak megfelelően aznapra lett vagy 30 fok, folyamatos napsütés, ami a 15 órás indulásnak megfelelően kitartott egészen este 6-ig, amíg beértem a célba :D

Jó kis nyár volt ez az idei..
Nehéz lesz jövőre überelni :D Vagy csak, ha ..
el kéne nézni a Garda tóra :D










Ez meg már itt az atomfutás - de erről akkor majd a következőben :) 

- igényesek -

http://filmszeresz.blog.hu/2015/04/14/nem_mellekes_sorozatkarakterek_statler_es_waldorf

"Mondhatnánk, hogy ez a duó a rosszabbik énünk. De hát nem rosszak ők. Csak igényesek!"

Mindig is bajom volt az igénytelen szóval. Utáltam, hogy bárkire rá lehetett ragasztani, aki nem volt olyan, mint a nagyobbik tömeg. Ahol minden egyes tagnak volt akkora önbizalma, hogy akár máson is átgyalogolhattak, hiszen csak az számított, hogy meg is maradjon (a normalitás esete a statisztikával).

De hogy miért hiheti azt egyetlen ember is, hogy több a többi embernél?

Mindig van sokkal jobb nő, mindig lesz sokkal ügyesebb,okosabb másik is.

Nem hiszem, hogy azért kell leigénytelenezni valakit, mert nem akar beállni a "legyünk sikeresek, vetessük el magunkat, szüljünk gyereket, vagy stb. " sorba.

Mindenkinek lehetnek attól még olyan álmai, amik csak az övéik, nem kell mások életét élni, hogy azt hihessük, mi is valamiféle szuperemberek lettünk tőle.

Pont ma került a szemem elé egy cikk egy futóról, akinek tavaly óta olvasom a futótörténetét, a kezdetektől az első félmaratonig.

A kezdetek valahogy egybe esett a tavalyi runway run futással, ahova biztosan nem kerülhettem volna be, hacsak nincs egy újságfelhívás, hogy aki akar és kifizeti a 30 Eurót, az mehet futni, ha kisorsolják.

Hát engem kisorsoltak és ki is fizettem, de persze a jelentkezési lapra sok hezitálás után azt a céget írtam, mert végül is, csak így sikerült bejutni.

És lám, csak lett ott is valaki, akit felkészíthettek, mert idén már nem láttam ilyen  nyereményjátékot.

Nem szép tőlem, de azért csak megfordult a fejemben, hogy nem lett volna egyszerűbb, ha megint kiadják valaki kis lelkesnek a helyet, aki sokkal jobban örült volna és talán nem ennyi viszontagsággal teli felkészülési cikkekkel jut el odáig, hogy lefussa?

Nem szép tőlem :).

Sok ilyen jön szembe mostanában, vagy sok ilyen dologra figyelek fel. Hogy az nem kell, aki tényleg dolgozna, inkább legyen olyan, akit a nyáj maguk közül dob be, hogy lehessen mondani, hogy mégiscsak a  saját színeiben jelölt futja a köröket. És legalább bevonz pár plusz olvasót a "jobb emberré válás" útján írt nehézségeivel... "alighanem " ....

Én meg továbbra sem vagyok meggyőződve arról, hogy az igényesek szó bármi pozitív jellemzőt is jelenthet.

- momento storico -

https://www.youtube.com/watch?v=XsvJfu3QbU0

- 2017-es boost :) -

Sok hiszti, kiborulás, mérgelődés, utánajárás után sikerült találni egy (biztosan utolsó) revenge boostot, igaz nem techfites felsővel és nem is túl konzervatív színben :) (17990Ft-ért).

Ráadásul úgy, hogy a Premier Outletben ki sem volt téve a polcokra, egy szimpi kiscsaj megsajnált, ahogy tanácstalanul nézelődtem és előhozta a raktárból, hogy akkor ez egy utolsó darab és hasonló sincs sehol.  

Persze próbáltam Spuriban is, ahol elmondták, hogy ennek az alátámasztott fajtának a mostani verziója a vengeful, ami úgy nagyjából volt is nem ennyire vad színben (kék), és amit lehet meg is vettem volna, ha nem lenne az ára 37990.... Oké, megértem én, hogy mostanában egy cipő ennyi, de amikor látom, hogy a többiek mennyiért rendelik külföldről (postával együtt), mindig elszomorodom.

Na de megbeszéltem magammal, hogy akkor ezt hordom ( a sok vízhólyagom, vérhólyagom és megnyugodni és begyógyulni látszik azóta) és akkor meglátjuk a vengefult.. hátha lassan lejjebb megy az ára :)

- probably -

Ha ő mondja :)

https://www.facebook.com/CarlsbergUK/videos/1055878927846714/

- vivicitta 2017 -

Mostanában nem vagyok formában... Pedig tészta partiztam is, sokat aludtam is... 

Kicsit azért bánt, hogy nem tudok gyorsulni, bár lehet nem kellene ennyit görcsölni miatta :)

A mai vivicitta rajtját sikerült tökéletesen elszúrnom. Addig bambultam és vártam, hogy számoljunk vissza és futunk, amíg neki nem álltak lökdösni hátulról, merthogy a 3-as zónásokkal kiderült, hogy elrajtoltunk mi is 4-esek. Mindig így szokták csinálni, nem is értettem miért lepődtem meg rajta ennyire .. Alig tudtam benyomni az endót is, úgy, hogy közben toltak, hogy na menjek már :)

Így sikerült az első 5km-t úgy elszúrni,hogy a 18 km-től nagyjából csak poroszkáltam. Meg persze a 19 km-nél sem kellett volna beállnom a sorba vízért, na de mindegy. Az idő 2:17 lett, aminél volt már jobb is, meg persze rosszabb is.

De ami nagyon tetszik: idén volt először ilyen nyomkövetős link:

http://bsi.raceinfo.hu/en_result.php?raceno=2543

ahol még engem is leatlétáztak :D 

Ha tudnám mi az amiben tökéletesen tökéletes vagyok, biztosan azzal foglalkoznék, de amíg nem jön az ihlet... marad a poroszkálás :)

Végülis voltak azért jó dolgok:

- a pólómnak köszönhetően mindenki angolul szólt hozzám (pedig annyira készültem olasz mondatokkal.... ), 

- a Kalóz bemondta a nevem :)

- és a félmaraton mániás érmem is megvan :

:)